Elrendelte Hankó Balázs letartóztatását a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája – közölte csütörtökön a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője. A fideszes országgyűlési képviselőt, volt kulturális és innovációs minisztert különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által kifizetett, több mint 17 milliárd forint összegű támogatásokkal kapcsolatos büntetőeljárásban.

Bodó Marianna kifejtette: a nyomozási bíró egy hónapra rendelte el Hankó Balázs letartóztatását, osztva az ügyészség álláspontját, amely szerint a gyanúsított jelenlétének biztosítása és a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása más kényszerintézkedéssel nem érhető el.

A sajtószóvivő közölte: a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, továbbá Hankó Balázs kiterjedt kapcsolatrendszerére tekintettel annak a veszélye is, hogy befolyásával jogellenesen beavatkozhat az eljárásba.

Hozzátette, a döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, az ügyészség azt tudomásul vette. A végleges döntést a Kecskeméti Törvényszék büntetőtanácsa hozza meg az ügyiratok alapján.

Hankó Balázs a tárgyalóteremből kilépve azt mondta: „az ügyészség nem engedte, hogy nyilatkozzak, ennyit a szólásszabadságról”.

MTI

Fotó: Hegedűs Róbert

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet
Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com