Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint holnap már nem lesz érdemi csapadék, és hófúvás sem. Hajnalban újra több helyen lehet kemény fagy, de területi átlagban nem lesz annyira alacsony a hőmérséklet, mint péntek hajnalban volt.
Estig az északkeleti tájakon is megnövekszik a felhőzet. Ónos esőre az ország délnyugati harmadán és a déli vidékeken számíthatunk, ezen belül a délnyugati megyékben INTENZÍV, TARTÓS ónos eső várható. Az Észak-Dunántúlon már legfeljebb hószállingózás, míg a keleti, északkeleti tájakon több helyen kisebb havazás fordulhat elő. Éjszaka folytatódik a nagyrészt erősen felhős vagy borult idő, de néhol átmenetileg szakadozottabbá válhat a felhőzet, és az éjszaka második felére a legtöbb helyen megszűnik a havazás. Szombaton legfeljebb átmeneti időszakokra bukkanhat elő a nap, de estig már nem valószínű csapadék, majd észak felől ismét havazásra van kilátás. Ma a délies szél csupán időnként, holnap az északiasra forduló légmozgás késő délutántól egyre nagyobb területen támad fel, így egyre többfelé hordhatja a havat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -12 és -5 fok között várható, de az időszakosan kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton -9 és +1 fok között alakul – a nyugati, északnyugati határszélen mérhetünk fagyponthoz közeli, míg kelet, északkelet felé haladva egyre alacsonyabb értékeket.
Szombaton sok felhő lesz az égen Szeged felett, de csapadékra napközben már nem kell számítani. Helyenként tartósan párás, ködös időben lehet részünk. A legalacsonyabb hőmérséklet -4 fok körül alakulhat, napközben pedig 0 fokot mutathatnak a hőmérők városunkban. Vasárnap egy hidegfront hatására a változóan felhős-napos időben több tájegységünkön kialakulhatnak futó hózáporok, valamint kisebb havazás. Többfelé élénk, erős lesz az északi, északnyugati szél, amely hófúvást okozhat. A legalccsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 fok lesz, napközben -2 fokot mérünk majd.
További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com