A Magyar Közlönyben frissen megjelent módosítás szerint egyes kedvtelésből tartott állatokat a hatályba lépést követően tilos lesz állatvásárokon értékesíteni – ideértve a véletlen vagy tervezett házi szaporulatokat, illetve a tenyésztésből származó, akár törzskönyves egyedeket is. A módosítás a kutyák, a házi macskák összes egyedét, valamint a madarak vadon befogott egyedeit érinti.

Fotó: Pixabay
Ovádi Péter, az állatvédelemért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a szaporítók elleni határozott fellépés mindig is az állatvédelmi tevékenységének egyik kiemelt célja volt. Az Országgyűlés 2021 végén egyhangúlag szigorította a Büntető Törvénykönyv egyes állatvédelmi tárgyú rendelkezéseit, az állatkínzó szaporítás immáron akár 5 év szabadságvesztést is vonhat maga után.
„A civil szervezeteknek rengeteget köszönhetünk az állatvédelem területén, több évtizedes gyakorlati tapasztalataik, meglátásaik nagymértékben segítik a munkánkat. Természetesen a döntések, intézkedések előkészítése során is minden alkalommal egyeztetünk velük” – mondta a kormánybiztos.
Ovádi Péter hangsúlyozta, hogy a mostani módosítás alapját a civil szervezetek javaslatai adták, majd az ő irányításával, a Nemzeti Állatvédelmi Tanács véleményének figyelembevételével kezdődhetett meg a közös munka, melynek során minden lépést alaposan egyeztettek a szakemberekkel és a civil szervezetekkel is.
További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.