Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint még kedden is a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, majd szerdától egyre naposabbra, és szárazra fordul az idő.

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró. Kedden az északkeleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 8 fok között várható, de a szélvédett, kevésbé felhős északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután.

Kedden erősen felhős lesz az ég Szegeden és egy szeles napnaknézünk elé. A szél mérsékelt marad, csapadék nem várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 fok körü várható, napközben 11 fokig melegszik a levegő.

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet
Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com