A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly decemberben, kábítószertől bódultan, addig menekült autójával a rendőrök elől, amíg egy körforgalomban fent nem akadt.

A vádirat szerint a vádlott tavaly decemberben Szegeden marihuánát szerzett be, amelyből fogyasztott is, majd autóba ült. Kistelek felé tartva a rendőrök igazoltatni akarták. Karjelzésüket látva a férfi előbb úgy tett, mint aki lehúzódik, majd hirtelen gyorsított, és irányt változtatva menekülni kezdett. A vádlott sem a megkülönböztető fény-és hangjelzésre, sem a hangosbemondón történt felszólításokra sem állt meg. Az autópálya-felhajtó körforgalmában az elkövető elvesztette uralmát a járműve felett. A járőrök a férfit ezután előállították és az ülése alatt, egy fóliacsomagban a megmaradt kannabiszt is megtalálták.

A Szegedi Járási Ügyészség a vádlottat kábítószer birtoklásának vétségével valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja. A terhelt bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Az esetet rögzítő kamerafelvétel itt látható:https://www.facebook.com/reel/1111087038024435

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet
Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com