A Danubia Zenekar koncertjével szombaton indul a Dómkerti Zenés Esték sorozat Szegeden, a püspöki székház udvarán – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Már hagyomány, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegye a Filharmónia Magyarországgal együttműködve színvonalas komolyzenei és dzsesszkoncerteket szervez a Dóm tér műemlék épületkomplexumához tartozó püspöki székház udvarán.
Az idei első hangversenyen Hámori Máté vezényli a Danubia Zenekart. A műsoron Schumann Zwickau szimfóniája és egy csellóversenye szerepel – melyen Krzysztof Michalski játssza a szólót -, emellett az esztendő egyik legrövidebb éjszakáján felcsendül Mendelssohn Szentivánéji álom-szvitje is.
Július 31-én a programsorozatot Kéméndi Tamás harmonikaművész és Kamarás Iván színművész közös koncertje folytatja. Egy fess pesti este című műsorukkal a múlt század közepének lüktető, magyar – nem csak film – zenéi a magyar filmgyártás aranykorát idézik, olyan közönségkedvencekkel, mint a Meseautó, a Kicsit szomorkás a hangulatom, a Villa Negra, a Fogj egy sétapálcát vagy a Mindig az a perc című sláger. Kamarás Iván a dalok között sok-sok érdekességet árul el a kor legnagyobbjairól: a színészöltözők és művészbüfék olyan titkait, amelyek egyetlen életrajzi könyvben sem olvashatók.
Augusztus 16-án, a programsorozat zárásaként a Talamba Ütőegyüttes repíti el a hallgatóságot a zene varázsával négy évszakon keresztül, különböző földrészekre. A négytagú – V. Nagy Tamás, Grünvald László, Szitha Miklós és Zombor Levente – ütőegyüttes különleges Vivaldi feat. Talamba műsorát mutatja be. Az esten az együttes saját szerzeményei mellett több részlet is elhangzik Vivaldi A négy évszak című művéből.