Mint arról már korábban beszámoltunk, Szabó Bálint önkormányzati képviselő jövőre nemcsak képviselőjelöltként, hanem polgármesterjelöltként is elindul. A Szeged a Mindenem hírportál személyesen beszélgetett vele a 2023-as esztendőről.


Úgy gondolom, hogy a 2023-as esztendő politikai eseményeit illik összegezni, hiszen nagyon sok minden történt. Már beszélgettünk arról, hogy elindul Botka László kihívójaként polgármesternek Szegeden. Ez még mindig áll?

Érdemes talán kicsit távolabbról kezdeni, hogy mindenki értse Szegeden, mit, miért csinálok. Négy évvel ezelőtt, amikor először indultam egy teljes csapattal városunkban polgármester- és képviselőjelöltként, akkor barátaimmal azt a kezdeményezést vittük tovább, amit a szegedi közélet felfrissítésére hoztunk létre; ez a Mindenki Szegedért Mozgalom. Ennek az volt a célja, hogy olyan embereket küldjünk a városi döntéshozatal fórumaira, akik nem Szegedből, hanem Szegedért akarnak élni.

A választás előtt kellett egy jelölő szervezet, ezért az Apró-Juhász János korábbi képviselőtársunk által vezetett Független Városi Szövetség-Magyar Egyesülettel kötöttünk együttműködést, így jutottam be végül listavezetőként a közgyűlésbe. A választásokat követően aztán a Mindenki Szegedért Mozgalomban többen úgy érezték, hogy a színfalak mögött a Fidesszel is együttműködő Botka-rendszerrel szemben nem érdemes, vagy nem szabad szembe menni, ezért ők háttérbe húzódtak, visszavonultak.

Azzal, hogy az országos közéletben is helyet teremtettem magamnak, együtt járt az is, hogy bajtársaimmal létrehoztuk az országos lefedettséggel rendelkező Itt az Idő Közéleti Egyesületet. A Nemzet Fővárosában, Budapesten és az ország többi településén is ajánlunk független, pártokhoz nem kötődő polgármesterjelölteket, így döntésünk alapján ez az egyesület lesz a jelölőszervezet Szegeden is 2024. június 9-én.

Tehát az Itt az Idő Közéleti Egyesület a Mindenki Szegedért Mozgalommal közösen, egyfajta speciális választási együttműködésben, kiegészülve terveim szerint további helyi civil csoportokkal, a városért folytatott kampányban fog együttműködni. A Mindenki Szegedért Mozgalomból fognak jönni majd régi, már ismert jelöltek, emellett az Itt az Idő Közéleti Egyesület megjelenésével lehet majd olyan emberekkel is találkozni, akiket eddig a helyi közéletet követő szegediek nem ismertek. Így ajánlunk mind a 19 szegedi választókörzetben pártoktól független, lokálpatrióta embereket. Hozzá kell azt is tenni, hogy sajnos a város lakossága olyan mértékben csökkent az elmúlt években, hogy a legutóbbi választásokkal szemben a belvárosi körzet megszüntetésével egy képviselővel kevesebb tud indulni 2024-ben Szegeden.

Ami a személyes szerepvállalásomat illeti: 17 éve élek választott városomban, mára Szegedhez köt minden. Különböző ügyekben, elsősorban a Szeviép csődje és a Cserepes Sori Piac bezárása kapcsán a károsultakat összefogó jogászként és érdekképviselőként ismertek meg a szegediek az elmúlt évtizedben. Ma már az is elmondható, hogy a szegedi polgártársaim bizalmából egy ciklust végigdolgoztam önkormányzati képviselőként is a Városházán. 2024-ben arra kívánok lehetőséget adni a város minden pontján, hogy a személyesen elvégzett munkámról véleményt mondjanak a szegediek. Ez a fő oka annak, hogy újra elindulok polgármesterjelöltként is a felsővárosi képviselőjelöltség mellett.

A börtönben eltöltött idő után elég nehéz volt visszarázódni a politikai életbe. Jól látható, hogy ez sikerült, hiszen gőzerővel dolgoznak és felkészültek a jövő évi választásokra. Visszatekintve hogyan látja a múltat?

Azt tudom mondani, hogy hazatértem! Már nemcsak lelkileg, de fizikálisan hazajöttem Szegedre, megérkeztem a kislányomhoz, visszaköltöztem a választott városomba. Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy maradunk Szegeden, ide jár a gyermekem óvodába, itt éljük a mindennapjainkat. Még akkor is Szeged marad az otthonom, ha az országos közfeladataim és számomra fontossá vált emberek részben Budapesthez kötnek.

Ami a kérdés másik felét illeti: szükségem volt arra, hogy a szabadulásomat követő hat hónapban bejárjam az egész országot Sümegtől Tiszaszőlősig, és mintegy 42 ezer kilométer megtételével újratanuljam és pontosan értsem, hogyan működik ma Magyarország. Mindezt nem csak Szegedről vagy Pestről nézve, hanem akár az ország bármelyik kistelepüléséről látva.

Miután az ember bejárja az országot, saját városára is más perspektívából tekint. Azt látom, hogy Szeged az elmúlt két évtizedes Botka-időszak alatt végérvényesen és szinte visszafordíthatatlanul lemaradt, leszakadt más fejlődő megyeszékhelyektől.

Hiába ígérte azt Botka László a 2000-es évek elején, hogy autópályák építésével fellendül a város gazdasága, érdemi munkahelyteremtő beruházást két évtizede nem sikerült idehoznia. Amikor ezt látták a szegediek, és a harmadik híd unásig ismételt ígéretével is tele lett a padlás, a város jelenlegi polgármestere azt találta mondani, hogy majd a lézerközpont megválthatja a világot, benne Szegedet. Tény, hogy az ELI az Európai Unió egyik vezető kutatásfejlesztési projektje volt hatalmas beruházásban. Több mint tíz éve élünk vele együtt, de szerintem a szegediek nagy része nem tudja, hogy mit adott ez a beruházása városnak, ugyanis nem adott semmit. Kaptak munkahelyet a takarítók és a karbantartók, meg olyan emberek, akiket a világ távoli pontjairól iderendeltek kutatási tevékenységet végezni. Mára kijelenthető, hogy ennek a létesítménynek nem volt igazából hozzáadott értéke a város gazdaságához. Nem véletlen, hogy a legutóbbi közgyűlésen az üzemeltető cégből is kiszállt az önkormányzat.

Aztán ha már hamvába hullt tervek: a szegediek azt sem felejtik el, hogy volt itt egy Világ Utcája projekt is még a Szeviépesekkel és Ujhelyi Istvánnal közösen hirdetve. Abból nem lett semmi. A legutolsó választás előtt a polgármester több tízmilliós tervekkel kápráztatta a szegedieket, hogy a Tisza, mint Szeged főutcája megújul. Ebből annyira futotta, hogy a Laposra rálocsoltak 30 millió forintot, ami a város költségvetésében, mint csepp a tengerben, a Tiszának pedig, mint halottnak a csók. Annyit viszont kétségtelenül el tudtak érni, hogy mára már teljesen tisztában vagyunk azzal, mennyire lehet hinni Botka László ígéreteinek. Semennyire.

Amikor az ember járja az országot, és azt látja, hogy sokkal kisebb települések nagyon szépen fejlődnek, elszomorítja az a tudat, hogy Szeged pedig folyamatosan megy tönkre, egyszerűen lemaradt. Úgy látom, hogy itt az idő: rendet kell vágni Szegeden!

Még vannak olyan dolgok, amik nehezítik a munkáját, hiszen folyamatosan érkeznek az Ön által szervezett tavalyi pesti tüntetésekhez kötődően a különféle bírságok. Nyilván ha az ember ezeket nem fizeti be, a börtönbüntetéssel is megfenyegetik. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett sem, amilyen erős összefogás kialakult Ön mellett.

Amikor bent voltam a börtönben 225 napon át, akkor nem pontosan tudtam, hogy a kapcsolattartóimon túl honnan van az az erő bennem, amely segít túlélni a 2×4 méteres cellának a magányát. Aztán kijöttem, és a családom mellett a bajtársaimmal találkozva csak a szeretettel és a jósággal szembesültem.

Tudja, azt mondják, hogy bajban mutatkozik meg az igazi barát, és ez nagyon igaz, ezt az elmúlt fél év számomra bebizonyította. Azt is szokták mondani, ha kételkedsz az emberek jóságában, kezdj el valami jót csinálni, és meglátod majd, hogy milyen sokan csatlakoznak.

Nagyon sokan megdöbbentek, amikor pár hete megkaptam az első behívót, hogy vonuljak be a Csillag börtönbe, ami az ország legszigorúbb fegyháza. Mindezt azért, mert egy negyvenezer forintos szabálysértési bírságot állítólag nem fizettem be. Aztán jött sorban a többi, másfél évvel az állítólagos elkövetések után.

A kialakult társadalmi összefogás és a közösségi szeretetélmény azonban sokkal meghatóbb volt, mint az a riadalom, amit ez az eset okozott. Nem telt bele hat nap sem, három és félmillió forintot jött össze számomra a barátaim közreműködésével. Olyan emberektől is kaptam, akikről azt sem tudtam, hogy léteznek, köztük egykori pannonhalmi iskolatársamtól, alföldi libatartótól és vidéki kisnyugdíjas asszonytól. Amíg ez tud így működni, nem tudom azokat az általánosító mondásokat elfogadni, hogy “a magyar nép birka”, meg hogy “félnek az alattvalók”, és “el van veszve minden itthon”. Ha látnak egy jó célt, egy jó ügyet, vagy egy olyan helyzetet, ahol a másikon tudnak segíteni, a magyar emberek igenis gond nélkül mellé állnak. Azt vallom, hogy a jóra vagyunk mindannyian fogékonyak, hiszen így születünk, csak valahol az utunk során elromlunk, mert sok rosszat tapasztalunk. Viszont ez a gyermeki jóság bennünk marad.

Sokan tudják rólam, hogy nagyon sok mindent elveszítettem a börtönnel. A munkámat, az otthonomat, a házasságomat, a megélhetésemet, illetve átmeneti jelleggel minden vagyonomat és pénzemet. Ennek ellenére a családom, a barátaim mellett rengeteg szegedi segítségével karácsonyra talpra tudtam állni. Azt is látom, hogy az emberek értékelik azt a munkámat, amit a közösségért tettem.

Térjünk vissza Szegedhez, illetve a választás előtti időszakhoz. Mit tud nyújtani az Itt az Idő Egyesület a városnak?

Ugyanazzal a lelkesedéssel fogom végezni a munkámat, amivel beleálltam a Szeviép-károsultak ügyébe. Azzal az elszántsággal dolgozom tovább, amivel ott voltam a Cserepes Sori Piac bezárása ellen tiltakozó kereskedők mellett. Ugyanazzal a jogi felkészültséggel vagyok felvértezve, amelynek eredményeképpen egyedül Szegeden sikerült a város főjegyzője mellett, a polgármester kabinetfőnökéről és az alpolgármesterről is jogerős bírósági ítélettel kimondatni, hogy vagyoni kárt okoztak a városnak.

Természetesen egy választáson a leglényegesebb, hogy az ember megkapja újra a választói bizalmat, és erre most a korábbiaknál nagyobb esély mutatkozik. Szeged érdekében mindenkivel minden fórumon együtt kell tudni működni; ez kötelessége is a mindenkori polgármesternek. Az ugyanakkor rendkívül fontos, hogy Szegednek bármilyen erős a tárgyalópartnere, nem mehet oda az ember a tárgyalóasztalhoz lehajtott fővel, mint ahogyan azt a jelenlegi városvezetés teszi.

Sokan azt mondják rólam, hogy ellenzem a kínai autó- vagy akkumulátorgyárat. Valójában az ördög mindig a részletekben rejlik, amikről egyelőre semmit nem tudunk. Míg én a börtönben raboskodtam, Botka László úgy tárgyalt 225 napot a kínaiakkal meg különböző üzleti körökkel, hogy az itt élők arról semmit nem hallottak. Úgy vásárolta meg a nagyvállalkozóknak a 88 millió forintos hektáronkénti áron a földjeit, hogy a kisgazdáknak négymillió forinttal akarja kiszúrni a szemüket.

Amennyiben a szegediek úgy döntenek a 2024. június 9-i választásokon, hogy a jelenlegi városvezetés helyett nekem, nekünk adnak bizalmat, abban az esetben arra számíthatnak, hogy egy olyan csapatot kapnak, melynek tagjai a szegediekért élnek, és nem a szegediekből. Nincs az a pénz, amiért akár én, akár társaim közül bárki eladja Szegedet és a város érdekeit külföldi vagy hazai üzleti köröknek. Bármilyen fejlesztés jöhet a városba, de csak azzal a feltétellel, hogy az az itt élő embereket szolgálja.

Az Itt az Idő Közéleti Egyesület mind a tizenkilenc jelöltje már megvan. Azért érdekelne az is, hogy milyen feltételeknek kell, hogy megfeleljenek?

Az első és legfontosabb szempont az, hogy soha ne felejtsék el, a szegedi emberek szolgálatára szegődnek. Arra van tehát szükség, hogy a saját egyéni érdekeik helyett a Szegeden élők mellett álljanak. Köztudott rólam, hogy a vállalkozói szférából jöttem a politikába. Először voltam önálló, független, egzisztenciával rendelkező szegedi polgár, csak aztán kapcsolódtam bele a helyi közéletbe. Ezért időmet, energiámat, pénzemet és időnként ezeknél jóval többet is feláldoztam. Mások fordított utat járnak be. Nagyon sokan úgy jönnek a politikába, hogy innen szeretnének meggazdagodni.

Fontos, hogy azok az emberek, akiket felkérek, képviseljék Szegedet az Itt az Idő Közéleti Egyesület jelöltjeiként, a saját választókörzetükért mindent megtegyenek, és vállalják a felelőséget az adott városrész minden polgáráért.

Míg nem vontak ki a börtönnel a forgalomból, önkormányzati képviselőként rendszeresen végigjártam a saját választókörzetemet, és megkérdezem személyesen a Felsővároson élőket arról, hogy mi az, amivel elégedettek, és min kellene szerintük változtatni. Azt azonban nekem is meg kellett tanulnom az elmúlt évek alatt, hogy Szabó Bálint vagyok, és nem mindenható.

„Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen” – mondta Széchenyi. Ezért ma már én is sokkal inkább csapatban gondolkodom és dolgozom, és lényeges, hogy azok az emberek, akiket felkérek, tudjanak együttműködni egymással és a választókkal egyaránt. Amelyik jelöltünk végül bizalmat kap, ő arra is kötelezettséget vállal, hogy mindenkivel szót fog érteni.

Azért azt az alternatívát sem szabad elfelejteni, hogy nem változik semmi, továbbra is Botka Lászlónak fogják hívni a polgármestert. Erre a lehetőségre mik az elképzelések?

Csak annyit tudok mondani, hogy a jelenlegi városvezetés és a szegediek ugyanarra számíthatnak, amit az elmúlt években megtapasztaltak, amikor a közgyűlési vitákat nézték. Marad egy kíméletlen, ügyek mentén akár konstruktív, az együttműködéstől sem elzárkózó, de kritikus ellenzéke a helyi hatalomnak. Abban hiszek ugyanis, hogy senkinek nem tesz jót, ha nincsen fék és ellensúly.

Ha az a Szeged számára nem túl szerencsés helyzet állna elő, hogy továbbra is Botka Lászlónak hívják a polgármestert, abban bízom, hogy a közgyűlésben nem lesz többsége a jelenlegi városvezetőnek. Most azt láthatjuk, hogy tizennyolc képviselőtársunk mindent szótlanul és kritika nélkül elfogad, maximum egy-két pozíciót kér cserébe. Fontosnak tartom azt is, hogy egyetlen dolog se maradjon sötétben. Rá fogom világítani a reflektort azokra az ügyekre, melyek vállalhatatlanok, mint ahogy most is voltak ilyenek.

Az nem elfogadható, hogy miközben a szegediek fizetik az országban a legdrágább parkolást, aközben jó barátoknak ingyenes bérleteket osztogatnak, ráadásul bűncselekmények elkövetése árán. Az sem vállalható, hogy miközben az országot sújtotta a covid-őrület és a mesterséges gazdasági válság, aközben Botka László pontosan erre hivatkozva bezár egy olyan piacot, ahova tízezrek jártak vásárolni, százak dolgoztak ott.

Nem járja, hogy miközben a város lakóinak egy része kényszerűségből elhagyja Szegedet, Pesten vagy külföldön keresve munkát és megélhetést, aközben Botka László vagyona látványosan gyarapodik, a helyi nagyvállalkozó lakóparkjában luxusingatlanokkal gazdagodik a család.

Azt tudom ígérni a szegedieknek, hogy polgármesterként a szegedi érdekek kiszolgálójaként és érvényesítőjeként fogok tevékenykedni, ellenzéki képviselőként, frakcióvezetőként pedig Botka László legfőbb kritikusaként.