Sárkány Győző grafikusművész állít ki legközelebb a szegedi Reök-palotában. A Ferenczy Noémi-díjas, Érdemes Művész Létidő című összegző tárlatára október 7. és december 3. között kerül sor a kortárs képzőművészeti galériában.
Újabb elismert hazai képzőművész életmű-jellegű kiállítása készülődik a REÖK-ben. Az Összművészeti Központ fennállása óta hangsúlyt fektet arra, hogy rendszeresen bemutassa egy-egy kortárs alkotóművészeti nagyság munkásságát egyedi kiállítások formájában. Nagy Gábor, Hérics Nándor, Aknay János, és más rangos kortárs alkotók után most Sárkány Győző grafikus életműve következik a nagyszabású szegedi tárlatok sorában. A művész évtizedek óta elismert és aktív szereplője a hazai képzőművészeti életnek. Az autonóm grafika mellett könyvillusztrációval is foglalkozik; a HUNGART Egyesület elnökeként, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének alelnökeként művészi tevékenysége mellett szervezői és közösségépítői munkája is kiemelkedő.
Sárkány Győző teljes életművében végigvonul – kísérletező attitűdjének megfelelően – a világ jelenségeire nyitott kíváncsiság, amely a rácsodálkozás képességével és a kielégíthetetlen tudásvággyal kiegészülve hozza létre művészete intellektuális alapját. A művész az 1980-as évek óta alkot, és már kezdetben függetlenítette magát a szakmai kötöttségek béklyóitól, s mindig szabadon kezelte az autonóm és alkalmazott grafika, a festészet, a fotó, illetve a plasztikai kifejezésmód eszköztárát. Ennek köszönhetően az elmúlt évtizedek alatt egy teljességgel egyéni stílust alakított ki, melyben a szürrealizmustól a pop artig, a reneszánsz grafika nagymestereitől a kortárs művészet inspiráló hatásáig, egy nagyívű, összetett vizuális rendszerben fejti ki sokszínű tevékenységét. A dolgok felszíne mögé hatolás képessége, a biztos szakmai alap és a művek professzionális kidolgozása együtt alakítja munkáinak egyedülálló képi világát.
Létidő című egyedi kiállítása ennek az összetett művészi eszközkincsnek bemutatására tesz kísérletet, csaknem két hónapig elfoglalva a szegedi REÖK minden kiállítóterét. Az október 7-én, szombaton 14.00 órakor kezdődő megnyitó alkalmával Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója mellett Vitályos Eszter parlamenti államtitkár, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese mond majd köszöntőt. A tárlatot kurátora, dr. Nátyi Róbert művészettörténész, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának dékánja nyitja meg.
Az ünnepélyes eseményen Sárkány Győző munkásságát és az életműkiállítást összefoglaló könyv bemutatására is sor kerül. A kötetet szerkesztője, D. Udvary Ildikó művészettörténész, a Pesterzsébeti Múzeum igazgatója mutatja be az alkalom résztvevőinek.
A nyitórendezvény napját követően október és november folyamán, egészen december 3. vasárnapig tekinthetik meg a művészetkedvelők Sárkány Győző látványos, a művész sokoldalúságát plasztikusan bemutató tárlatát a Reök-palotában.