Pusztai Fanni életét arra tette fel, hogy másoknak segíthessen. A Szegedi Tudományegyetemen, rekreációszervezés, és egészségfejlesztés szakán végzett. Edzőként több munkahelyen dolgozott már, számos ember kérte a segítségét. Munkájáról, elért eredményeiről csillogó szemekkel mesélt a Szeged a Mindenem hírportálnak.


Életedben mindig fontos szerepe volt a sportnak/mozgásnak. Jelen pillanatban azzal foglalkozol, és az éltet, hogy a sporttal/mozgással hogyan segíts másoknak. Miért pont ezt a szakot választottad anno?

Ezen sokat gondolkodtam. Mindig is nagyon szerettem a biológiát, abból is az embertant. Fiatalabb koromban orvosira szerettem volna menni, de ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem. Viszont bennem volt az, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, és segíteni nekik. Egyébként a gimnáziumban mikrobiológia szakos voltam, ezért a biológia és biokémia iránti szeretetemet az akkori tanárnőmnek is köszönhetem. Érettségi után a rekreáció szakot jelöltem meg, mert tetszett a mozgás és az egészségfejlesztés oldala. Akkoriban még a dietetikus pályával is szemeztem, de akkor még nem volt kiforrva az, hogy indul-e ez a szakirány. Egy percig sem bánom, hogy ezt a szakot választottam, életem egyik legjobb időszaka volt. Nagyon szerettem a tanáraimat, és a csoporttárasaimat, szerintem egyedülálló, amit ez a képzés rejt magában. Sokkal jobban megismertük egymást és egyben saját magunkat is ezalatt a három év alatt, az Életre tanított bennünket. Rengeteg jó emlék és élmény fűz ehhez az időszakhoz. Az államvizsga évében a kereskedelemben helyezkedtem el, egy pár évet abból is megtapasztaltam, majd jött egy lehetőség, ami elindított ezen az úton.

Említsük meg, hogy ez a lehetőség az Egyre Jobban Gyógytorna és Mozgásközpont volt, ahol 2014 és 2019 között dolgoztál.

Igen, ezt egyik barátnőm és a párja álmodta meg és indította el, szóval egy családi vállalkozás. Így kezdetben hárman vágtunk neki, majd szép lassan bővült a csapat. Nagyon jó évek voltak azok is, akkor még a Marostői utcai stúdióban voltunk. A vállalkozás olyan jól fejlődött, hogy kinőttük a helyet, majd átköltöztünk a Derkovits fasorra. Mindenkinek nagyon jó volt, hogy edző, gyógytornász és gyógymasszőr együtt tudott dolgozni. Sokat tanultunk egymástól. Aztán magam miatt kezdtem el egy mozgásformát kipróbálni. így került az életembe a bodyART. Elmentem egy órára, és bevallom őszintén, hogy első látásra szerelem volt.

Visszakanyarodva a Mozgásközponthoz, ott edzőként dolgoztál. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok problémával is találkoztál. Milyen panaszokkal fordultak hozzád?

Főleg edzeni vágyók jöttek, viszont voltak olyanok is, akik rehabilitációs céllal, serülésből való felgyógyulás témában kerestek meg bennünket. Ilyen szempontból nagyon jó dolog volt, hogy többen össze tudtunk dolgozni, sokat tanultam ebben az időszakban is. Mint említettem, nagyon sokan úgy jöttek, hogy edzeni szeretnének, így a megelőzés volt az elsődleges szempontja az edzésünknek. Kezdetben a fő profilunk a Power Plate és az E-fit training volt. Az E-fit egy EMS technológia, ilyenkor beöltözik a vendég egy speciális ruhába, ami izomstimuláció által izomösszehúzódást kelt. Ezáltal egy fél órás edzés megfelel egy órásnak is. Ez azt a réteget célozta meg, akiknek nincs annyi idejük, hogy kiszakadjanak a mindennapi hajtásból, de szeretnének valamit elérni. A Power Plate pedig egy vibrációs tréner, annak az a lényege, hogy a vibráció által kibillenünk az egyensúlyból, így egy másodperc alatt, sokkal több izomösszehúzódás történik. Természetesen itt is elmondható az, hogy egy rövidebb edzés felér egy jóval hosszabbal. Ha így nézzük, ez is egy hatásos edzésmód. Ezt az edzést jobban szerettem, mert az az érzés volt bennem, hogy én dolgozok meg az eredményért. Az e-fit edzésnél pedig egy külső behatás ér minket, nyilván azért itt is meg kell dolgozni érte, de teljesen más élményt nyújt. Viszont gyógykezeléseknél nagyon sikeresen tudtuk használni. Ezek után kezdtünk jobban nyitni, a funkcionális edzések felé. Elvégeztem az IWI-nél a személyi edzőit, és ezzel párhuzamosan az Almásy Mozgásakadémiában, a komplex szemléletű funkcionális edzés képzést. Akkor éreztem, hogy megérkeztem, megtaláltam az utamat, így tovább folytattam a képzéseket is Almásy Csillánál (3D Yoga, Triplex tréning, Fitmummy prenatális és posztnatális tréning, később a Manuális fasciakezelési technikák és a Pre-és rehabilitációs tréner képzés) . Eközben találtam meg, vagy inkább talált rám a bodyART, ami szintén egy funkcionális edzés holisztikus szemlélettel. Ott nincsenek eszközök, csak a személy és a szőnyeg. Nagyon jó hatással van az egyensúlyra, a stabilitásra és az izomerőre, emellett fejleszti a nyújthatóságot, és a hajlékonyságot. Holisztikus, mert nemcsak a testnek szól, hanem az emberi test, lélek és szellem hármas egységére hat. A klasszikus légzéstechnikákkal kombinált gyakorlatok a testedzés és a mentális relaxáció tökéletes összhangját adja. Ezt megtapasztaltam már az első órán, és ahogy mondani szokták, első látásra szerelem volt. Annyira magával ragadott, hogy mindenképp tudni szerettem volna mi a titka. Így indultam el ezen az úton, ami egyre inkább bontakozik ki előttem ahogy haladok rajta. Így találkoztam a Shiatsu terápiával is, ami egy a Hagyományos Kínai Orvosláson (HKO) alapuló energetikai kezelés/bodywork. Teljesen más szemszögből nézem/végzem a mozgást már. Egyre jobban elmélyülve a fascia/kötőszövet tudományában látom, hogy milyen hasznos és fontos ez a szemlélet, és hogy mennyire összetett az emberi szervezet. Ami most nagyon foglalkoztat és elkezdtem beleásni magam, az a viscerális terápia.

2019-től pedig a Privát Zónánál helyezkedtél el. Ugye több foglalkozást is tartasz, de biztos vagyok abban, hogy nem mindenki hallott még rólatok. Beavatsz a jelenlegi munkádba is?

A stúdióban főleg csoportos és egyéni órákat tartunk, a bodyART vonalat visszük hárman Szűcs Ákos és Bús Mirella kollégáimmal közösen. Amit érdemes megemlítenem, hogy ők elsőként hozták le a szegediek körébe ezt az óratípust, amikor Magyarországon megjelent. Sokáig egyedüliek voltak, de már több helyen is van lehetőségünk Szegeden kipróbálni ezt a mozgásformát. Emellett terápiával és kezelésekkel is foglalkozunk. Másik fő vonala a stúdiónak a thai masszázs, amit Miri és Ákos a thaiföldi hosszabb kintléteik alatt sajátítottak el több éves tapasztalattal. Ebből is kifolyólag közel áll hozzánk a keleti kultúra, amit a hely hangulata is mutat. Így ha valaki közel érzi magához ezt akkor még a mantrák világába is bele tud csöppeni a mantrameditáció eseményünk által, amit minden hónapban egy alkalommal meghirdetünk. Ha összességében nézzük, itt megtalálhatóak a csoportos és személyi edzések, illetve a kezelések is, amivel segítünk egyensúlyba hozni a hozzánk betérőket.

Edzés tekintetében mi magyarok, mennyire vagyunk bepunnyadva?

Ma már szerencsére egyre többet hallani a médiában, különböző fórumokon a mozgás preventív oldaláról, hogy az az életmódunk részévé váljon. Így talán közeledünk ahhoz, hogy az emberek ne csak a bikini szezont megelőzően kezdjenek valamilyen drasztikus edzésbe és a legrosszabb, a fogyókúrába. Az elmúlt három év alatt hazánkban is egyre több lett az ülőmunkát végzők száma, és a home office. Így már annyi mozgás sincs meg a napban, amit az ingázás során megtenne az ember.

Pedig ha jól megnézzük, a mozgás lételemünk! Azt látom, hogy nagyon sokan szeretnének magukkal foglalkozni, és sokan is tesznek ezért. Azt is tudom, hogy nehéz erre időt szakítani, főleg kitartóan csinálni, de ha az ember rájön arra, hogy ezt mind magáért tegye és ne a külső nyomásnak, elvárásoknak akarjon megfelelni, akkor nyert utunk van. Onnantól belülről jön a motiváció és sokkal könnyebb ezt az életmódunkba beilleszteni. Amikor fiatalabb voltam, egyrészt én is azért edzettem, hogy jobban nézzek ki. Ma már ezt másképp gondolom, az már egy plusz pozitívuma a testedzésnek ha formálódik/átalakul a testem. Elsődlegesen, amit keresek benne az a kikapcsolódás, feltöltődés, akkor már nevezzük nevén, a rekreálódás. A vendégeimen örömmel látom azt, hogy ők preventíven végzik ugyanezt. Megtapasztalták azt, hogy mekkora feltöltő ereje van a mozgásnak, és így a külső csak egy vele járó plusz, a belső változás, a jól lét az elsődleges motivációjuk. A hangsúly szerintem nem a sporton van hanem az aktívabb mindennapokon. Mert ha megvan a megfelelő mozgásunk, és emellett az elég folyadékbevitelünk (víz) is, már sokkal jobban érezhetjük magunkat a bőrünkben.

Sokat oktatsz, emellett intenzíven edzel is. Beszélgetésünkkor te is említetted, hogy szükséged van arra, hogy más hatások is érjenek. Hogyan szoktál feltöltődni?

Jelenleg házfelújításban vagyok, viccesen fogalmazva, ez is egy nagyon jó kikapcsolódás. Őszintén megmondom, hogy nem mindig az aktív pihenést választom. Mivel emberekkel foglalkozom, ez nyilván egy folyamatos kommunikáció és egy energiaátadás. Ilyenkor szükségem van arra is, hogy a saját magam gondolataival tudjak lenni. Nagyon szeretek alkotni, kreatívkodni, most épp pár bútor felújításában élem ki ezt a vágyamat. De régebben például az agyagozásban, a kerámiák készítésében találtam meg ezt a feltöltődést. Ez egyfajta meditáció számomra. Ami még nagyon fel tud tölteni az a barátokkal töltött minőségi idő, vagy például túrázás, kajakozás/kenuzás, olyan sporttevékenység ami nem mindennapos számomra, ilyen a tánc is. Az aktív pihenés ezt jelenti számomra.