Az utóbbi időben egyre jobban érzékelhető az, hogy Botka László Szeged város polgármestere, egyszerűen nem jelenik meg egy jeles alkalmon, hanem helyette más mondja el az ünnepi beszédet. Nem volt ez másképp október 23-án sem, amikor Binszki József várospolitikai alpolgármester helyettesítette őt. El lehet nyilván azon gondolkodni, hogy Botka László, mint Szeged első embere, miért szorul ennyire háttérbe.

Német Ferenc önkormányzati képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy jól látható az, hogy Botka László polgármester egyre jobban kivonul a szegedi közéletből, és a helyi közösségekből is. Ilyenkor számos alkalommal helyettesítette már Demokratikus Koalíció, azaz Dobrev Klára pártja. Jól látható az, hogy Botka Lászlónak egyre több emberre van szüksége, hogy hatalmon tudjon maradni. Ezért a korábban nem támogatott Dk-nak alpolgármesteri széket ajánlott. Sőt Binszki József elég komoly mozgásteret is kapott ehhez a pozícióhoz. Emlékezzünk csak, hogy Szeged városa adott otthont a DK kongresszusának, a városi cégeknél pedig elkezdték az egyeztetéseket. Nem csak október 23-án, hanem más városi rendezvényeken is átveszik a szót és az irányítást.
A képviselő arra is kitért, hogy úgy látszik, Botka László a polgármesteri székért és címért örömmel engedi át a szegedieket a DK kényének és kedvének. Nem tudható, hogy ez hosszú távon mit eredményezhet, egy viszont biztos, hogy a polgármesternek beszűkülő mozgásteret, a DK-nak pedig egyre nagyobb költségvetési lehetőséget jelenthet. Jól látható, hogy a DK már nemcsak a spájzban van, hanem dézsmálja is. Elég csak azt áttekinteni a városi cégeknél, hogy hogyan változtak dolgok, vagy adott személyek milyen módon kerültek pozícióba.
Német Ferenc végezetül azt is nyomatékosította, hogy ez Szeged szempontjából nagyon kockázatos. Jól látható az, hogy a város lakossága folyamatosan csökken, különösen a fiatalok távoznak. Láttuk már hova vezet az, ha ez a közösség kormányon van. Emlékezzünk csak vissza, hogy mennyire eladósodott az ország, vagy arra, hogy belelövettek a tömegbe. Nyakunkra szabadították a svájci frank alapú lakáshitelt, ezzel családok százezreit hozták nehéz, kilátástalan helyzetbe. Bízunk abban, hogy Szegednek nem ilyen szomorú jövőkép jut.