Közel teltházas néptáncgálával vette kezdetét a Szegedi Szabadtéri Játékok az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Az előadást megelőzően Barnák László főigazgató köszöntötte a megjelenteket és nyitotta meg a programsorozatot.

Az elmúlt néhány évben megszokottnál is korábban, június 16-án kezdetét vette a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi programjainak sora. Az idei nyár páratlanul sokszínű műsorának legtöbb programpontja az Erzsébet Ligetben található színpadon várja a látogatókat. A kilenc koncert és hét színházi előadás közül elsőként A mi mesénk nagyszabású néptáncgálája örvendeztette meg a közönséget.

Az előadás kezdete előtt a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója, Barnák László lépett a színpadra. Köszöntötte az előadás nézőit és a nagyszabású néptáncgálát színpadra állító művészeket: a Tiszavirág Néptáncegyüttes táncosait, a Juhász zenekar tagjait és a Kossuth-díjas Berecz András mesemondót. Elmondta, a sorsfordító történetek és nagy találkozások évadában a több, mint kétszázötven táncost, csaknem háromszáz közreműködőt felsorakoztató gálaestet további különleges „elsők” követik majd Magyarország legnagyobb nyári színházi fesztiváljának két helyszínén. Június 19. szerdán a Nouvelle Vague világsztár muzsikusai és énekesei indítják az exkluzív újszegedi koncertsorozatot a kilencvenhárom esztendős Szabadtéri Játékokon. A Dóm téren elsőként a Szegedi Szimfonikus Zenekarral közös Ajándékkoncertre kerül sor június 24-én neves, Szegedhez kötődő operaénekesek részvételével Puccini szerelmes klasszikusainak jegyében; majd pedig a világhírre szert tett magyar zongoraművész, Péter Bence live show-ja kápráztatja el a nagyérdeműt június 28-án.

Az egyesület elnöke, Tóth Gábor néptáncoktató is üdvözölte a gála közönségét. Szavait követően a Tiszavirág Néptáncegyüttes apraja-nagyja, szegedi, deszki és röszkei csoportjainak tagjai az óvodás-kisiskolásoktól a több évtizednyi táncos tapasztalattal rendelkező hagyományőrzőkig szemkápráztató népviseletben vonultak az újszegedi színpadra. Két felvonásos estjükön népi játékokkal, magával ragadó zenével, énekkel és sodró lendületű tánccal invitálták képzeletbeli utazásra a nézőket, amelynek keretében bejárhatták a Kárpát-medence csaknem minden zegzugát, megismerhették szűkebb hazánk népi kultúrájának értékeit. A mesés úton Berecz András kalauzolta a közönséget: az elismert énekmondó, népmesegyűjtő megismételhetetlen stílusa, ellenállhatatlan humora, magával ragadó történetei nemcsak különleges keretbe fogták a táncforgatag műsorszámait, és önfeledt nevetésre fakasztották a látogatókat.

A remek hangulatú újszegedi kezdés után gőzerővel folytatódik a Szegedi Szabadtári Játékok 2024-es évada. Mind a Dóm téri, mind az újszegedi színpad több rendezvénye már teltházzal várja az előadások résztvevőit – de számos programra még kaphatók a jegyek: minden nap 10-18.00 óra között a szegedi Fesztivál Jegyirodában, vagy a nap bármely órájában online, a Szabadtéri Játékok webfelületén.