Ruzsa Roland önkormányzati képviselő a Szeged a Mindenem hírportálnak elmondta, ennek a kupának nagy hagyománya van, hisz minden évben megrendezik Kiskundorozsmán, ahová most is az ország számos pontjáról érkeztek versenyzők. Egy közös reggelivel indult a nap, majd a csapatok felsorakozva várták az instrukciókat. Erre a napra az Ács Géza Sportcsarnok egy igazi íjászpályává alakult át. Az esemény fő rendezője Szunyogh Mihály, a Dorozsmai Íjászok Baráti Körének az elnöke.A verseny mellett, különböző íjászkellékek megtekintésére is van lehetőség, saját készítésű íjakat, nyilakat is lehet vásárolni.

Arra is kitért, hogy Kiskundorozsmán ennek már óriási hagyománya van. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Ótott Csanád személyében egy Kadett csoportban, világbajnok is született. A labdarúgás mellett, a legnépszerűbb sport Kiskundorozsmán az íjászat.