A Tanítsunk Magyarországért! országos program keretében hét elektromos kisbusszal gazdagodott a Szegedi Tudományegyetem. A járművek a mentorálási munkát segítik és hozzájárulnak a mobilitás javításához is a régióban.

2023. november 14-én, kedden az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban az Energiaügyi Minisztérium ünnepélyes keretek között adományozott elektromos kisbuszokat a Szegedi Tudományegyetemnek, amelyeket az SZTE Junior Akadémia programjának keretében a diákok és oktatók mobilitásának fejlesztésére használnak majd.
Az SZTE hatodik féléve, 2021. óta az ország egyetemei közül az egyik legnagyobb hallgatói létszámmal vesz részt az országos, Tanítsunk Magyarországért! programban, és ennek során 450 mentor több mint 1200 általános iskolást mentorált a régió kistelepülésein, valamint sok hallgató több féléven keresztül segítette mentoráltjai pályaválasztását és élményszerzését. A program sikerét a gyerekek mellett a szülők és a pedagógusok visszajelzései is igazolják.
Az ünnepélyes átadón, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban az alapítvány képviseletében jelen volt dr. György László gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos. A szakember délelőtt előadást tartott a programban résztvevő mentoroknak.
Forrás: SZTE
Kép: Fotó: Zentai Péter