Idén a Szegedi Tudományegyetemen tartják az országos megnyitóját a magyar tudomány ünnepének.


A magyar tudomány ünnepét hivatalosan 2003 óta minden év november 3-án ünneplik, mivel 1825-ben ezen a napon Széchenyi István a birtokainak egy évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását.

„A semmiből egy új, más világot teremtettem” – írta meg Bolyai János édesapjának 1823. november 3-án. Hogyan jutott el a temesvári erődben szolgáló 21 éves katonatiszt zseniális felismerése az évtizedeken át tartó homályból – már jóval szerzőjének halála után – a tudományos világ rivaldafényébe? Mi a matematikai, fizikai és filozófiai jelentősége Bolyai geometriájának? Joggal mondhatta-e Szentágothai János, hogy: „A magyar nép géniusza – a tudomány területén – a legmagasabb fokon Bolyai Jánosban öltött testet”? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az évforduló alkalmából Pálfy Péter Pál matematikus a Magyar Tudomány Ünnepe nyitóelőadásában.

Az esemény programja:

Megnyitó
Erdei Anna, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese, az MTÜ Programtanácsának elnöke

Köszöntők
Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora
Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke
Kozma József, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának elnöke

Művészeti program
Balázs-Piri Soma Junior Prima Primissima díjas zongoraművész előadása
Tudományos előadás: Bolyai János korszakalkotó felfedezése két évszázad tükrében
Pálfy Péter Pál, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Bolyai János Matematikai Társulat elnöke

Díjátadás
A 2023. évi Eötvös József-koszorúk, valamint az MTA 2023. évi tudományos díjainak átadása
A Dél-alföldi Innovációs Díjak átadása

Zárszó
Kollár László, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára
A Magyar Tudomány Ünnepe című egyhónapos rendezvénysorozat többi programján is örömmel látjuk a sajtó képviselőit is. A teljes programot itt találják.