Nem volt fűtés egy szegedi iskolában, de három órát mégis ott kellett maradniuk a tanulóknak. Csak azért, hogy a pénteki nap tanítási napnak számítson – számolt be róla az Eduline.

„Éljen a magyar közoktatás! Most írt a lányom, hogy harmadik óra után hazamehetnek a suliból, mert nincs fűtés! (igaz most is kabátban ülnek, de 3 órát meg kell tartani, hogy tanítási nap legyen!) A kolesz már zárva van, a busz meg csak kettőkor indul, tehát fél 11 és 14 között a gyerek legyen valahol, mert az iskolában hideg van. Még szerencse, hogy apuka érte tud menni, és a másik 3 falubeli gyereket is hazahozza” – írta egy szülő a Szülői Hang nevű Facebook-csoportban.
Bár az iskola nevét az érintett szülő nem szerette volna megosztani a nyilvánossággal, mert mint mondta, az intézményt és az ott tanító tanárokat szeretik, és nem szeretné, ha az ügy „rajtuk csattanna” a tankerület helyett, annyi kiderült, hogy egy 800 fős intézményről és gimnazista diákokról van szó, tehát legalább nem kisgyerekeket „eresztenek szélnek” a tanítási idő közepén.
„Ráadásul a tanítási idő alatt a pedagógus a felelős a tanítványokért! Mi van, ha valami történik a gyerekkel?” – osztotta meg az aggodalmait egy másik édesanya.
A felháborodott kommentekből pedig az is kiderült: egyáltalán nem egyedi esetről van szó. Az egyik szülő szerint náluk ez decemberben fordult elő, akkor már reggel hazaküldték a diákok többségét, de arról „fogalma sincs, hogy az alsósokkal mit kezdtek”, egy másik hozzászóló pedig arról számolt be, hogy a fia kollégiumában és iskolájában mindössze 13 fok van.
„Állandóan betegek a gyerekek. A nevelők elintézik annyival, öltözzenek fel éjszakára is” – jegyzi meg.
A cikk megjelenése óta több szülő is megkereste a portált, akik igazolták az állítást. Az Eduline kérdésére az iskola is megerősítette a problémát, ők hétfőn fognak nyilatkozni ez ügyben. A Szegedi Tankerületi Központ egyenlőre még nem válaszolt.