Szegezdi Róbert (56) nevét jól ismerheti már a közönség, hisz a szegedi nemzeti színpadain számos darabban találkozhattunk már kiváló alakításával. A Szeged a Mindenem hírportál beszélgetett vele a kezdetekről, szakmai hozzáállásról és jövőképről.
Anno mi inspirált téged arra, hogy a színművészet felé vedd az irányt?
A közlésvágy és közösségi együttlét szeretete már kora gyermekkoromban kiforrott bennem. Lakótelepi gyerek vagyok, a vele járó tömbházi bandázásokkal, focival, rock and rollal, így egész fiatalon voltak már különböző, például garázszenekaros próbálkozásaim. Már nagykamasz voltam, amikor becsöppentem egy kecskeméti amatőr színjátszó társulatba. Itt az önképzésnek és a felnőtté válásnak a folyamatába láthattam bele, és ennek mágikus eszközét, a színjáték személyiség formáló szerepét szerettem meg. Elkezdtem olvasni. Nagyon erős, hívó érzés volt. Magam és társaim fejlődését látni különböző gyakorlatokon, és az együttjátszáson keresztül, jókor és jó időben talált be. Ez volt az az időszak az életemben, ami (úgy látszik) végérvényesen a színházhoz kötött.
Ezután Kecskemétről indulva, Budapesten az Arany János Színház stúdiójában képzettséget szerezve, elindult a pályád. Komoly szerepek, rendezők, játszottál számos fővárosi és vidéki színházban, majd 2018-tól pedig a Szegedi Nemzeti Színház állandó tagja vagy.
Igen, 18-ban négy-öt év szabadúszás után feleségemmel (Tánczos Adrienn) Szegedhez kötöttük, nem csak színházi, hanem mondjuk úgy, polgári értelemben is az életünket. Időben érkezett váltás volt ez, azt hiszem a szabadúszó lét bedarált volna, mivel másképp vagyok összerakva. Most, így öt év távlatában, azt mondhatom, hogy mind a város, mind a színház és annak társulata tekintetében pompás döntést hoztunk anno.
Rengeteg szerep áll már a hátad mögött. Hogyan készülsz egy adott szerepre?
Mint egy asztalos, szakmai szempontok alapján, a megmunkálandó anyaggal eltöltött hasznos idő függvényében. Ha a feladat az, hogy egy megmunkálatlan fadarabból míves asztallábat készítsek, a végeredményen látható, hogy mennyi hasznos időt töltöttem el a részletes munkával,odafigyeléssel. Sajnos felpörgött életünkben egyre kevesebb időt hagyunk magunknak erre. Pedig meggyőződésem, hogy ráfordított idő nélkül nem megy. Stúdiós éveinkben meghatározó, egy egész életre szóló felkészítést kaptunk kiváló tanárainktól, azóta azt hordozom magammal, meg perszeami út közben, az évek folyamán rámragadt. Így az a fajta színész lettem,aki szereti az anyagot amivel foglalkozik intellektuálisan átengedni magán. Összehangolni magamban a formai és tartalmi szálakat. Szeretem a munkám ezen részét, és szeretem minden új munkám mindig elölről, tiszta fejjel, a nulláról indítani, még ha ez kifelé néha tehetségtelenül is hat az első napokban, mint a formátlan, nyers, megmunkálatlan fa. Hagyom, sőt igénylem, hogy a rendező telebeszélje a fejem az elképzeléseivel, igyekszem a legtöbbet megtudni a karakteremről, figyelem, nézem, hogyan viselkedik fontos szituációkban, mik a gyengéi… Próbálom a szerepemen keresztül a szituációt és nem magamat játszani. A partnereimnek is így tudok irányt mutatni és ajánlatot tenni, felkészületlenül csak a szégyen marad…
Voltak olyan szerepek az életedben, melyek bőrébe nem szerettél belebújni?
Nem szeretem az uniformizált karaktereket. Taszít a katonai uniformis.Lefegyelmez, tömbösít. A tányérsapkától kifejezetten hideglelésem van.
Amire nagyon büszke vagy?
Óvatosan élem meg a büszkeség fogalmát, nem is kizárólag színházi jellegűek. Büszke vagyok elsősorban a gyermekeimre, feleségemre és testvéreimre, (középső bátyám pl.: karate világbajnok) és évtizedek óta megmaradt szerelmetes barátaimra. Sorolhatnám kedvenc vagy díjazott szerepeimet is, rendezésemet, de a szabadon való gondolkodás, közös alkotás leginkább a kételyt mozgatja bennem, ami arról szól, hogy a tegnap sikerei után, ma is holnap is leszek e elég jó?… Ennek az erejében hiszek, és ezt nem is szeretném másképp csinálni. Nem vagyok már fiatal, és rémít, hogy egyre többet nem tudok. Ha szakmailag van olyan dolog, amire azt mondhatom, hogy büszke vagyok, az az, hogy úgy alakult, és alakítottam az életemet és a pályámat, hogy ez a fajta hozzáállás mindig is alap maradjon. Ez szerzett ugyanis számomra értékes pillanatokat. Nagyon szerettem az összes Shakespeare szerepemet. Kezdve Mercutio és Edmund szerepével a III. Richárdon keresztül a Hamlet Claudiusáig. Nagyon szerettem a Kocsma Jenny-t a Koldusoperában, ami önmagában egy formabontó gondolat volt, hogy férfi játssza ezt a nagy ívű női szerepet. Szerencsés vagyok, hogy elénekelhettem a Jézus Krisztus Szupersztárt, holott én csak egy viszonylag jól éneklő prózai színész vagyok. Egy másik musical, Fagin az Oliverben. Amikor huszonhét évesen eljátszhattam az Asztrov doktort, a Ványában. A díjnyertes Szürke senkik c. filmszerep, ahol három nap alatt kellett elsajátítanom egy olasz nyelven beszélő karaktert. Egy katonatisztet, tányérsapka nélkül. Nagyon szép szerepnek gondolom az életemben azt is, hogy előadóként bekerültem Bereményi Géza, akit nagyon nagyra tartok, kapcsán egy olyan alkotóközegbe, ahol zeneileg újradolgozhattuk az ő műveiket, Születtem Magyarországon címen. És óvatosan büszke vagyok a most Szegeden futó Kakukkfészek Mc Murphy-jére is, és azokra akiknek mindezekhez közük volt.
Személy szerint, hogyan látod Szegeden a színház, a prózai tagozat helyzetét?
A színház prózai tagozata, de gyakorlatilag a Szegedi Nemzeti Színház egésze, ebben a bemutató labirintusban, megfejelve a továbbjátszott darabokkal, gyakorlatilag csodát tesz. A pandémia és egyéb leállások utáni felpörgött tempó minőségileg veszélyeztethette volna produkcióinkat, de azt látom, hogy köszönhetően a társulat összeérésének, elszántságának, nem véletlen a szegedi színház kimagasló látogatottsága. Egyfelé húzunk. Sikereink színvonalát pedig alátámasztja közönségünk naponta visszatérő szeretete. Másfelől pedig nagyon szomorú, hogy a kultúra paradigmaváltása és koncepcionális kivéreztetése, a város támogató szándéka ellenére teszi jövőkép nélkülivé életünket. Idén új művészeti vezetéssel kezdtünk bele az évadba, három szerződtetett rendezővel, új opera igazgatóval, akik reményeim szerint friss impulzusokkal és fiatal pályakezdőkkel tudják gazdagítani társulatunkat. Ezt látom a legfontosabb hiányunknak, tudniillik tagozatunkban egyetlen harminc év alatti színész(nő) van, ami hosszútávon véleményem szerint nem tartható.
Szükség lenne még fiatal színészre. Mennyire divat most ez a szakma a fiatalok körében?
Lövésem sincs. A 2000-s évektől az előadóművészet spektruma sokszorosát kínálja a pályaválasztóknak. Ne feledjük el, hogy milyen tempóban és mennyit fejlődött a technika, hatalmas teret foglal a média, a televízió,illetve digitális média-filmes kultúra. Mesterséges intelligencia. Rémísztő. A színházi színészek pályája nem a megcsinált konzervekre épül, hanem fejlődésorientált. És hagy magára időt. Az élő szóra és a pillanattörténéseire apellál, amire időt kell hagyni, hogy egy fiatalban kiforrjon,reprodukálható szinten. Van olyan, aki szakmailag csak negyven fölött érik be, és csak tátjuk a szánkat, hogy milyen nagyszerű, hol volt idáig. Azt látom, hogy aki ma fiatalon a színészetet választja, erre nincs felkészítve.Furcsa korrajz ez a valahova tartozástól való kényszeres menekülési attitűd.Ott lenni mindenhol, de sehol se maradni. Digitális világunk előadóművészete exhibicióra, profitra, siker orientáltságra, szolgalelkűségre nevel, ami felszínességet és hamis illúziót termel.
Azért, neked is volt filmes szereped.
A filmgyártás a digitális lehetőségeket ügyesen beépíti a működésébe, használja, fejleszti, de nem arra épít. Velük el tudnék menni a világ végére is.
Azért nem filmezel többet, mert a színházat tartod fontosabbnak?
Azért nem megyek filmezni, mert nem hívnak. Szegedre költözésemmel elvesztem szem elől. A fiatal generáció már nem is ismer. Budapestet önmagában nem bánom, de filmet forgatni jó lenne még, mágikus. Sorozatokba néha behívnak castingra, szoktam mondani, hogy nem érdekel… De nem nagy szerep, négy napod van… Pláne.
Mit mondanál azoknak a fiataloknak, akik ezen a pályán gondolkodnak?
Olvassanak. Hallgassanak zenét. Nézzenek filmeket. Olvassanak. Zene. Zene. Nézzenek filmeket. Olvassanak. Képezzék magukat. A mi pályánk lemondásról, alázatról és elkötelezettségről szól. A többi nem rajtunk múlik.
Ebben a színházi évadban, miben láthat a szegedi közönség?
Tovább játszom: Hegedűs a háztetőn, Padlás, Kakukkfészek,
Idei új bemutatóim: Szerelmes Shakespeare, illetve a jövő tavasszal Szabó Magda Az ajtó, és a Vízkereszt vagy amit akartok.
