Mindig izgalmas dolog az, ha valaki fényképet készít, mit lát maga előtt. Azt is megtudtuk, hogy a jó képben benne van annak a lelke is, aki elkészítette. Dr. Kovács Ida Jusztina fotográfus, fotóművésszel beszélgetett a Szeged a mindenem hírportál.
Mitől lesz valaki fotóművész? Nyilván nagyon sok gyakorlat kell hozzá.
Úgy gondolom – amit én magam is próbálok a képeimmel megmutatni – fontos, hogy érzelmeket közvetítsek, adjak át. Természetesen megvannak az alkalmazott technikák, amikkel dolgozni lehet. A színházi – és minden más képemnél is – arra törekszem, hogy azok a pillanatnyi érzések, amik akkor megjelennek a színpadon, tükröződjenek fotóimon. Természetesen szükséges az is, hogy a saját érzéseim is benne legyenek, illetve felismerjem azokat a pillanatokat, amik fontosak és megragadóak tudnak lenni.
Saját magad mennyi érzelmet viszel a képbe?
Elmondhatom, hogy a lelkemet is beleviszem. Amikor feldolgozom a képeket, nyilván valóan dokumentálom azt, ami a színpadon történt. Fontos azonban, hogy ott legyen a „fény” a képben. Ha egy sötétben játszódó, vagy egy szomorú jelenetről szól a kép, annak a képnek is fontos, hogy legyen „fénye”. Bármi legyen fotózásom tárgya, ennek mindig benne kell lennie.
A Szegedi Egyetem Színháznál és a Szegedi Pinceszínháznál fotózol. Hogyan jöttek ezek a lehetőségek?
A fotográfus képzés vége felé, egyik záró feladatként, portfóliót kellett összeállítani. A portfóliónak részeként minden fotózási területet érinteni kell, egyik ilyen terület a színházfotózás. Addig keresgéltem a lehetőséget, amíg rátaláltam a Szegedi Vízi Színházra. Felkerestem őket, és láttam, hogy lesz majd egy színdarab, amit talán fotózhatok. Amikor rákérdeztem, hogy volna-e lehetőség arra, hogy képeket készítsek, nagy örömmel fogadták. Hívtak különböző alkalmakra, sőt sajtótájékoztatóra is elmentem. Mindig igyekszem, hogy akinek a fotókat készítem, minél hamarabb megkapja. A színháznak már az első képeim nagyon megtetszettek, örültek annak, hogy milyen jó pillanatokat sikerült elkapnom. Így váltam 2021- től a Szegedi Pinceszínház fotósává. Mivel a Szegedi Egyetemi Színház is ott tarja előadásait, megtaláltam őket is.
A színházi munkáid mellett más fotózásokat is szoktál vállalni?
A makro világában szeretem fotózni a virágokat, emellett másik nagy szerelmem a kutyafotózás. Sokat fotózok a Kedvenc Kutyaiskolának, de már több személyes felkérést is kaptam a gazdiktól. Nagyon jó érzés az, amikor megkeresnek az emberek, és elmondják, mennyire tetszenek nekik a fotóim. A kutyafotózás során is próbálom elkapni azt a pillanatot, ami a kutya és a gazdi közti kapcsolatról szól. Ha felkérnek, szívesen vállalok esküvői fotózást, portré és portfólió fotózást is, bár ezt a munkám mellett, sajnos csak előzetes egyeztetés alapján tudom elvállalni. Az interneten is jól látszik az, hogy egy szemet gyönyörködtető képnek, milyen magas elérése van.
Ha lehet ilyet kérdezni, mitől lesz jó egy kép?
Természetesen számít az, hogy milyen technikával dolgozik a fotós. Itt nem konkrétan a felszerelésre gondolok, mert nem kell hozzá nagyon drága, professzionális gép. A fotóstechnika lényege, hogy abban a pillanatban felismerjem, milyen expozícióval kell dolgoznom, milyen beállításokat kell használjak ahhoz, hogy az a kép jó minőségű legyen. A jó kép az elkapott pillanatoktól is függ. Amikor a képet készítem, már magam előtt látom azt. Ha ismerem, például egy színházi művet, koncentrálnom kell arra, hogy a vágyott pillanatot kapjam el. Először megkomponálom a fejemben, mi az, amit szeretnék megvalósítani, majd tudásom tárházával, a tanult technikával megörökítem. Az is meghatároz egy képet, hogy én magam mit tudok pluszban hozzátenni. Fontos, hogy megjelenjen benne az a fajta szeretet, azok az érzelmek, amit én látok. Ugyanakkor nagyon lényeges, hogy ezt mások is lássák.
Az első pályázat, amit megnyertem, a „Testvérvárosi értékek képekben” elnevezésű fotópályázat volt. Mórahalmon, a Szent László templomról készítettem fotót. „Lelkek tánca” című fekete-fehér képem a mórahalmi Szent László parkban kiállításra is került. Az épületfotózás esetében, vannak olyan képek, amelyek fekete-fehérben mutatnak igazán jól, mivel az épület szerkezetét, struktúráját ezzel tudom a leginkább visszaadni. Emlékszem, hogy a templom tornyát fotóztam. Először még nem tudtam, hogy mi fog sikerülni belőle. Megláttam a torony felett a felhőket, ez megragadott. Amikor otthon feldolgoztam a képet, észrevettem, menyire kifejező fekete-fehérben. Azokkal a felhőkkel a torony olyan volt, mintha lelkek táncoltak volna a templom felett. Ezért is adtam a képnek éppen ezt a címet. Nagyon jó érzés volt, hogy a pályázat elbírálásánál első helyezést értem el amatőr kategóriában. Részt vettem képeimmel már korábban is kiállításokon. Igaz ez nem önálló kiállítás volt, azzal még adós vagyok. Fotográfus karrierem kezdetén a „Fényképző I.” és „Fényképző II.” tanfolyamainak zárásaként a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában szervezett fotókiállításon szerepeltem az „Utcai galéria” című képemmel.
Annak érdekében, hogy a fotózás ne csak hobbi lehessen a számomra, hanem professzionális szinten is foglalkozhassak vele 2021-ben fotográfus képesítést szereztem a Szegedi Tudományegyetem JGYPK Szakképzési, Felnőttképzési és Továbbképzési Intézet Fotográfus és fotótermék- kereskedő OKJ képzésében, ahol vizsgaremekemet Dömötör Mihály fotóművész mentorálásával készítettem. A képzés keretei között két kiállításon is részt vehettem. A „Hol volt hol nem volt” című, szintén az Agórában szervezett, hallgatói kiállításon több fotómat is megmutathattam, mint például a „Napnyugta virága” vagy a „Zöld Glória” című fotókat. A „Kép(s)zeletek”, végzős hallgatók számára a TIK-ben megrendezett kiállításon látható volt többek között a „Tűzvirág” és az „Egy csésze szeretet” című képem. Ez utóbbi kiállításon már egy színházi fotóm is helyet kapott „Squad a banda” címmel. Nagyon szeretném, hogy legyen majd önálló kiállításom.
Ha szabad egy szakmai titkot kérdezni, képeiden milyen utómunkákat szoktál használni?
Nagyon sok utómunkát nem szoktam végezni. A digitális nyers-képen elvégzem az alap korrekciókat. Már a fotózás közben olyan beállításokat alkalmazok, hogy minimális utómunkára legyen szükség. Én preseteket nem szoktam használni, mert szeretem, ha a tényleges színeket adom vissza. Számítógépes technika segítségével inkább csak a fényen, vagy az árnyékon állítok. Mivel ezekkel jól tudok különböző hatásokat elérni. Összességében mindig azt kapom vissza, amit láttam. Fotóimnak van egy művészi oldala is, amikor az adott fotó kidolgozásánál kifejezetten egy dologra összpontosítok és művészi szinten igyekszem láttatni azt.
Ha valakinek sikerült felkelteni az érdeklődését, hol találhat meg?
A Facebookon vagy egy külön fotográfusi oldalam, Ida Jusztina Photography néven.
https://www.facebook.com/IdaJusztina
Emellett a idajusztinaphotography@gmail.com e-mail címen is elérhető vagyok.