Pedig hatalmas minőségbeli különbség van a magyar és az import fűszerpaprika között.

Egy év alatt hatalmasat drágult az őrölt fűszerpaprika. Nyár végén egy kilogrammnak az ára 8000 forint fölött volt, de az I. osztályú, dedikáltan magyar paprikából készült termékek ennél jóval drágábbak, a kilós átlagáruk 13.000-15 000 forint körül mozog – írja a penzcentrum.hu. Ez azt jelenti, hogy míg tavaly nyár végén egy 100 grammos kiszerelésű termék 580 forintba került, addig most 800 forintba.

Az ágazat nincs könnyű helyzetben, ugyanis a hazai gyártás nagyon drága a versenytársakhoz képest, és egyre több az import termék is. A Pénzcentrum olyan szegedi paprikát is talált, amelynek a kétharmada perui, spanyol vagy bolgár őrleményből készül.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára úgy fogalmazott, hogy nem a 20 évvel ezelőtti állapotokat kell visszasírni, mivel a piac megváltozott, a tömegtermelés kora lejárt, a fogyasztói szokások megváltoztak. A termelőknek a legalább másfél évtizede változatlan termékleírásokat frissíteni, módosítaniuk kellene, de ugyanígy változtatni kellene az előállítási szabályokon is a minőségi termelés érdekében. A szegedi és kalocsai fűszerpaprika-őrlemény eredetvédelmi kategóriákra lehet építeni a piaci pozíciók erősítését. Európa piacát mára elöntötte az olcsó kínai őrlemény, a magyar fűszerpaprikának a minőségével, a meglévő oltalom alatt álló elnevezéseivel kell megkülönböztetnie magát a tömegárutól.