A tanévkezdés időszakában a forgalom dinamikája megnövekszik (erről árulkodnak az ilyenkor jellemző forgalmi dugók), s ezzel párhuzamosan a közlekedésbiztonsági kockázat is átlag feletti – hívta fel a figyelmet Vad Róbert, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Fotó: Pixabay

Elmondta, sok iskola környékén egyenrangú utak keresztezik egymást, melyeknél a „jobb kéz szabály” alkalmazandó, ezért javasolják, hogy ezeket a kereszteződéseket fokozott óvatossággal és körültekintéssel közelítsék meg, majd csak azután haladjanak be, ha elengedték a jobbról érkező járműveket vagy ha meggyőződtek arról, hogy jobbról nem jön senki. Elsőbbségünk csak akkor van, ha azt meg is adják! Tehát célszerű nem csak a jobb kéz felől eső utcákra koncentrálni, ezért javasolják a szembe közlekedő és a balról érkező járművek haladási szándékát is figyelemmel kísérni.

Amennyiben lehetséges, keressük a szemkontaktust!

Arra is kitért, hogy z iskolák környékén kihelyezett megállási és várakozási tilalmat jelző táblák figyelmen kívül hagyása jelentősen akadályozza a forgalom dinamikáját és balesetveszélyes helyzetet teremthet. Autóval megállva a gyermek csak olyan helyen szálljon ki, ahol a megállást és várakozást tábla nem tiltja, és ami a legfontosabb: a gyermek biztonságban van!

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet
Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com