A héten kicsengetnek az iskolákból és a vakáció nemcsak a felhőtlen kikapcsolódást, hanem veszélyeket is tartogathat. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőrfőkapitányság a szünidő veszélyeire hívta fel a figyelmet sajtótájékoztató keretében.
Szandáné Dudás Katalin r.alezredes a CSCSVMRFK VMBB titkára elmondta, az utóbbi években egyre jellemzőbb, hogy a gyalogosok is mobiltelefonnal a kezükben közlekednek. A legfélelmetesebb az, ha mindezt az úttesten, egy gyalogátkelőhelyen teszitek úgy, hogy közben zenét is hallgatnak. Nagyon fontos, hogy megértse mindenki, a közlekedés során nyitott szemmel és füllel kell járni, hiszen a közlekedés résztvevőit látni és hallani is kell!
A nyári szünetben a már 10-14 éves korosztály önállóan közlekedik, és azt a közlekedési ismeretét alkalmazza, amit korábban a szülőktől, vagy az oktatási intézményektől megtanult. Ezeket azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni.
Gyalogosan mindig olyan helyen közlekedjünk, ahol biztonságos. Ha van járda, akkor azt használjuk, ha pedig az úttest szélén kell haladni, akkor lehetőség szerint a forgalommal szemben menjünk. Lehetőség szerint viseljünk világos ruházatot, fényvisszaverő pántot, láthatósági mellényt.
Arr is kitért, hogy ccsak olyan helyen játszanak a fiatalok, ahol közlekedési baleset nem érheti őket. Az úttest nem ilyen. Ha mégis kigurul egy labda az útra, akkor sem szabad kiszaladni utána. Az út szélén mindig meg kell állni, szétnézni, és ha biztonságban tudsz a labdáért menni, csak abban az esetben tegyük meg. A járművezetők jó esetben ilyenkor is fokozottan figyeljenek, hisz nem elcsépelt dolog az a mondás, ahol a pöttyös labda gurul, a gyermek is megjelenik
Felhívta a figyelmet, hogy nyáron a gyalogos- vagy tömegközlekedés mellett természetesen előkerülnek, és mindennapos használatba állnak a kerékpárok, gördeszkák, rollerek is. Tudni kell, hogy ha járműre pattanunk, akkor mi is közlekedőkké válunk, akiknek be kell tartani a közlekedési szabályokat. Fontos, hogy a járművünk tulajdonságait, sebességét ismerjükk, tudjuk, hogy hogyan lehet azzal biztonsággal megállni, akár veszélyhelyzetben is. Szintén elengedhetetlen, hogy a jármű láthatóságáról gondoskodjunk, egészen biztos, hogy nemcsak nappal és jó látási viszonyok között lesznek majd használni.
Ha valakit baleset ér, azonnal kérjen segítséget! Amennyiben pedig valaki balesetet lát próbáljon segíteni, illetve hívja a 112-t.”