Az egyre kedvezőbb időjárás miatt nagyszámban jelennek meg az utakon a motorosok, akiknél a baleseti kockázat átlag feletti. Ennek az oka, hogy a motorosokat a gépkocsik vezetőire jellemző passzív biztonságtechnikai eszközök (karosszéria, biztonsági öv, légzsák) nem védik, így baleset esetén közvetlenül sérülnek – hívta fel a figyelmet Vad Róbert, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Fotó: Pixabay

Tudatta, a motoros baleseteknek több oka is van, de a legkiemelkedőbb rizikófaktort az emberi tényezőben kell keresni, vagyis képességeiket túl, gépük teljesítményét pedig alulbecsülik. Vezető baleseti okok évek óta a sebesség nem megfelelő megválasztása, az elsőbbségi jog meg nem adása és a szabálytalan előzés.

Arra is rámutatott, hogy városi forgalomnál lényegesebben dinamikusabban haladnak még akkor is, ha amúgy nem lépik át a megengedett sebességet. A lakott területen belüli motoros balesetek leginkább nem a nagy sebességből adódnak, hanem abból, hogy a motoros egy kisebb lökés után beesik egy másik jármű alá.

Megdöbbentő és elgondolkodtató, hogy a motoros balestekben meghaltak és megsérültek 70%-a nem töltötte be a 35. életévét – hívta fel a figyelmet.

Végezetül arra is kitért, hogy ezért is nagyon fontos, hogy a motorosok – néhány hónap vezetés kihagyása után – ne csak magukat, hanem járműveiket is készítsék fel a közlekedésre.

Hogyan is?

  • Az alap, hogy kizárólag kifogástalan műszaki állapotú, és biztonságtechnikailag megfelelő gépeket használjanak,
  • a bukósisak és az egyéb protektorok viselése, amelyek nagymértékben csökkenthetik az esetleges sérülés kimenetelét,
  • ne megszokásból, rutinból vezessenek, hanem akár az 1000 év rutinnal rendelkező motoros is vegyen komolyan minden manővert, tehát fokozott figyelemmel menjenek bele minden előzésbe, minden kanyarodásba,
  • és végül, de nem utolsósorban a sebesség: nagyon fontos, hogy az út-, látási, és időjárási viszonyoknak megfelelően húzzák a motornak, tehát legyen szempont az út szélessége, a burkolat állaga, minősége.

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet
Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com