Immár negyedik alkalommal rendez Csongrád-Csanád vármegyében is közös jótékonysági akciót a Magyar Vöröskereszt és a PENNY Magyarország. A kezdeményezés keretében a két szervezet tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket gyűjt rászorulóknak Karácsony előtt. Célunk, hogy a nélkülözésben élők is méltó körülmények között tölthessék az ünnepeket – tájékoztatta Sasvári Krisztina, a Magyar Vöröskereszt vármegyei igazgatója szerdán a Szeged a Mindenem hírportált.

Közleményében mint írta, a kétnapos akciót november 10-én és 11-én 10 és 18 óra között rendezzük országszerte, a PENNY több mint 150 üzletében. A gyűjtőpontokat az áruházak kasszáinak közelében lehet
felkeresni. Az akció keretében gyűjtött adományokból rászoruló családok, valamint a legnagyobb hazai humanitárius szervezet szociális ellátórendszerének és intézményeinek az ügyfelei részesültek.

A Magyar Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei a beérkezett készletekből – a korábbi évekhez hasonlóan – ezúttal is csomagokat készítenek majd, amelyet az egyes vármegyei és területi szervezetek juttatnak el a rászorulóknak.

Adománygyűjtés helyszínek Csongrád-Csanád megyében

November 10., péntek 10-18 óráig és november 11., szombat 10-18 óráig

Penny Market – Szeged I., Dorozsmai út 52/B
Penny Market – Szeged II., Makkosházi körút 27/B
Penny Market – Szeged III., Víztorony tér
Penny Market – Makó, Szegedi utca 14/A
Penny Market – Szentes, Kossuth utca 29-31.Penny Market – Csongrád, Fő utca 61/A

Minden adományt szívesen fogadnak, amely egy hónapnál tovább megőrzi a minőségét.

Elsősorban tartós élelmiszereket várnak.

Adománycsomagokat lehet adni a Szeged Plázában működő ügyfélszolgálaton, a Kópé Ponton is, december 8-ig munkanapokon, 10 és 17 óra között.