Gáz-riasztó pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Makón, akit a rendőrök őrizetbe vettek – közölte a rendőrség.

A megalapozott gyanú szerint 2023. december 14-én egy ittas férfi először szóban, majd egy gáz-riasztó pisztollyal fenyegetni kezdett egy utcán sétáló párt. A történtek hatására a megijedt páros beszaladt egy közeli ház udvarára, közben pedig értesítették a rokonaikat. A helyszínre siető családtagokat szintén megfenyegette, azonban tettlegesség nem történt, mivel meghallotta, hogy rendőrt hívnak, és ezért elmenekült. Az egyenruhások rövid időn belül elfogták az erőszakosan viselkedő férfit, valamint a megtartott kutatás során egy gáz-riasztó pisztolyt is lefoglaltak. Előállítását követően őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Közösség tagja elleni erőszak miatt indult ellene eljárás.