Éppen a helyi orvosi rendelő előtt esett össze egy Csongrád-Csanád vármegyei településen az a 70 év körüli férfi, akihez ma délben kérték a mentők gyors segítségét – közölte az Országos Mentőszolgálat, közösségi oldalán.


Az ott dolgozó orvos azonnal kiszaladt és megvizsgálta a beteget, aki ekkor már nem lélegzett, így azonnal megkezdte az újraélesztését. Eközben az asszisztens értesítette a mentőket, a Szegedi Mentésirányítás pedig azonnal több mentőegységet riasztott. A mentősök pár perceken belül a helyszínre értek és átvették, majd emelt szinten folytatták az életmentést. Az életmentők hosszasan küzdöttek a férfi életéért, amit az utcán többen reménykedve figyeltek. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.