Csongrád-Csanád vármegye is csatlakozik az új, egységes alapellátási ügyelethez, mely októbertől a 1830-as telefonszámon hívható.

Augusztus elején átlépte a 100 ezret az Országos Mentőszolgálat új alapellátási ügyeleti rendszerében ellátott betegek száma. A 2023. február 1-jén Hajdú-Bihar vármegyében indult egységes rendszerhez már Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Komárom-Esztergom vármegyék is csatlakoztak.

Több mint 83 ezer beteget valamelyik ügyeleti telephelyen részesítettünk ellátásban, 9500 esetben telefonos tanácsadás történt, mintegy 6500 beteghez pedig ügyeleti kocsit küldtünk és a lakásukon láttuk el őket. A jellemzően enyhébb egészségügyi problémákra az esetek több mint 90 százalékában az ügyeleti ellátás megfelelő megoldást jelentett, kevesebb mint 8500 beteget kellett további szakellátásra vagy kórházba küldeni. Az alapellátási ügyeletben ellátottak csaknem 40 százaléka gyermek, illetve 18 éven aluli fiatal volt.

1830 – az egységes ügyeleti hívószám

Az egységes alapellátási ügyeleti rendszer telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében is egységesen: 1830.

Az új alapellátási ügyeletet 2024 tavaszáig fokozatosan bevezetve az ország egész területén egységes, két elemből álló, betegközpontú rendszerrel: háziorvosi ügyeleti rendeléssel és sürgősségi ügyelettel biztosítjuk minden rászoruló számára. A visszajelzések alapján az ügyeleti rendszerrel az ellátottak továbbra is elégedettek, az 1-től 5-ig elégedettségi skálán összesítve 4,24 minősítést adnak, ami az egészségügyi szolgáltatások esetében kifejezetten magas értéknek számít.

Az egységes alapellátási ügyeleti rendszer országos kiterjesztése szeptember 1-jétől Veszprém, Jász-Nagykun-Szolnok, és Baranya vármegyékben folytatódik annak érdekében, hogy a jövő év elejére Budapest kivételével az egész országban egységes, a betegek számára az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer működhessen. Az új ügyeleti rend az ország többi vármegyéjében az év során fokozatosan fog életbe lépni.