A tavalyi országos politikai kudarc után mostanra helyben is elfogyott a levegő Márki-Zay Péter körül. Nem véletlen, hogy alig háromszáz vásárhelyi támogatta csak az online petícióját. A város működtetése szinte minden területen súlyos hiányosságokat mutat, a polgármester viszont továbbra is másokat hibáztat, s a cirkusszal van elfoglalva. A következő egy év a városvezető politikai agóniájáról fog szólni – mondta el Cseri Tamás.

Forrás és kép: promenad24.hu

A 2022-es miniszterelnök-jelölti bukás, országos politikai kudarc után nemcsak országosan fogyott el a levegő Márki-Zay Péter körül, hanem helyben, Hódmezővásárhelyen is – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Cseri Tamás. A Fidesz-KDNP-s képviselő emlékeztetett, a városnak jelenleg nincs jegyzője, aljegyzője, jogi irodavezetője, a városi cégek éléről hiányoznak a vezetők, az összevont kulturális intézmény főigazgatói tisztségére már a harmadik pályázatot kell kiírni, mert szakmailag komolyan vehető jelentkező nem akar idejönni. De még a Médiacentrum sem talál marketinges munkatársat, a közgyűlésen ezzel magyarázták az alacsony reklámbevételt, így Cseri szerint ennek az egy kollégának a hiánya több millió forint kárt okoz a városnak. Nincs olyan területe a hivatalnak, az intézményrendszernek, amiről azt lehetne mondani, hogy normálisan működik – fejtette ki.

„Sporthasonlattal élve azt mondhatjuk Márki-Zay polgármesteri teljesítménylére, hogy gyenge kezdés után erős visszaesést tapasztalhatunk. A városvezetés számára már a hétköznapi ügymenet megszervezése, az önkormányzat működtetése is komoly kihívást okoz. Ha véletlenül elindul egy beruházás, azt a korrupció lengi körül. Márki-Zay kampányfuvarosa szervezi a városi tömegközlekedést, a városháza felújítását a főtanácsadója, az egyetlen utcának a kivitelezését, amihez komolyabban hozzányúltak, a sógora tervezte meg. Amit pedig kiszervez a polgármester, mint például a közétkeztetést, ott látványos a kudarc. Nem véletlen, hogy mára több száz vásárhelyi menekült el a menzáról, olyan rossz minőségű étkezést biztosítanak” – sorolta.

Cseri Tamás szerint rendkívül visszatetsző, hogy Márki-Zay soha semmiért nem vállalja a felelősséget, mindig mást hibáztat, a Fideszt, a kormányt, az országgyűlési képviselőt. A napokban emberileg különösen mélyre süllyedt, amikor patkányhoz hasonlította Lázár Jánost – hangsúlyozta.

A képviselő ugyanakkor arra is kitért, szerencsére a hódmezővásárhelyiek mostanra már egyáltalán nem vevők Márki-Zay cirkuszára, botránypolitizálására, a polgármester nem tudja megszólítani az itt élőket azzal, hogy másokat támad, szid, rágalmaz. Ezt mutatja, hogy a városvezetés által több mint három hónapja indított, a kormány plusztámogatását kérő online petícióhoz mostanra is csak alig 650-en csatlakoztak, s kevesebb mint a felük vásárhelyi. Emellett a városvezető lakossági fórumain már jó ideje ugyanazok az arcok tűnnek fel, képviselői és ismert támogatói, hétköznapi érdeklődő, kérdező egyre ritkábban jelenik meg.

„Sajnos a türelmüket kell kérnem a vásárhelyieknek, mert egy év múlva lesz legközelebb választás. Akkor tudnak majd az urnákhoz járulni, és hivatalosan is elmondani erről a véleményüket. Addig kénytelenek vagyunk Márki-Zay Péter politikai agóniáját elviselni. A politikai küszködés, amit folytat, a saját túléléséről szól, és nem arról, hogy Vásárhely előremenjen. Még mindig önmagát próbálja felszínen tartani, egyre kisebb sikerrel, mert már az országos média sem kíváncsi rá” – fejtette ki Cseri Tamás.