A hivatásukkal járó kihívások után békésebb vizekre eveztek a tűzoltók szeptember harmadik hétvégéjén. Ezúttal nem a folyamatos rohanásról és a mentésekről szólt a napjuk, hanem a türelemről, a nyugalomról és a jó fogásokról. A tűzoltók ugyanis egy barátságos horgászversenyt szerveztek Felgyőn, ahol 16 horgász állt, vagyis ült rajthoz a vízparton.
Reggel hét órától már gyülekeztek a versenyzők, akik az ünnepélyes megnyitót, majd a sorsolást követően elfoglalták saját szektorukat.
Szegedről, Hódmezővásárhelyről, Szentesről, Csongrádról és Csanytelekről is érkeztek lelkes amatőrök. Az első bedobást követően már jöttek is sorban a fogások. Nagyon szépen teljesítettek a tűzoltók, hiszen a fejenkénti átlagfogás több, mint 27 kg volt. A nap folyamán összesen 442 kg halat fogtak ki a versenyzők, melyeket persze a mérlegelés után – igazi sporthorgász módjára – sértetlenül engedtek vissza saját közegükbe.
Két szektorgyőztest avattak a nap végén, az A szektorban Szabó-Bogár Imre, a B-ben pedig Tolnai Krisztián horgára akadt a legtöbb hal. Az abszolút győztes végül Szabó-Bogár Imre lett, több mint hatvan kilónyi hal landolt a nap végére a szákjában.
A pálya legnagyobb halát Kakuszi Sándor szákolta ki, öt kiló feletti példányt fogott a csalijával.
A mérlegelést az ebéd követte, amire szükségük is volt a megfáradt versenyzőknek. Aki idén lemaradt a népszerű versenyről, jövőre bepótolhatja, hiszen a szervezők 2024-ben is meghirdetik a tűzoltó-horgászversenyt Csongrád-Csanád vármegyében.
Köszönjük a versenybírák, Cseh Orsolya és Zakar Gábor közreműködését az eredmények elbírálásában, valamint a támogatóknak a verseny megrendezéséhez és lebonyolításához nyújtott segítségüket.