Mindig is csodálatos dolog az, ha valaki a művészetnek szenteli az életét. Nagy Veronika elvégezte a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának osztatlan fuvolatanár szakát, majd ének-zene tanári mesterképzésben is megszerezte a képesítését az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon. Jelenleg Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskolában, valamint Ásotthalmon, a Kiss Ferenc Általános Iskolában tanítja a gyerekeket fuvolára és furulyára. Emellett számos fellépésen hallhattuk már gyönyörű játékát, mellyel egy kiemelkedő értéket képvisel. Munkájáról, terveiről beszélgetett vele a Szeged a Mindenem hírportál.
Fiatalon kezdtél el zenét tanulni. Mi inspirált téged arra, hogy a művészet felé fordulj?
Édesanyámnak anno nem volt lehetősége hangszeren tanulni, viszont nagyon szép hangja van, mindig is szeretett énekelni. Úgy vélem, hogy a gyermekek sokszor a szülők be nem teljesített álmait váltják valóra. Én Ásotthalmon jártam általános iskolába, édesanyám már első osztályos koromban beíratott a helyi művészeti iskolába furulyára. Soha nem éreztem kényszernek, teljesen természetes volt, hogy járok zeneórára. Később nagyobb hangszert választottam, beiratkoztam fuvolázni. Művészeti versenyeken már a kezdetekben is sikerült díjakat nyernem. Hatodikban pedig pont egy ilyen elért eredmény után kezdtünk el beszélgetni a főtárgytanárommal. Azt javasolta, hogy foglalkozzak komolyabban a szolfézs ismereteivel, és gyakoroljak tudatosan, hogy felvételizni tudjak Szegedre, a Konzervatóriumba. Az ezt követő két év intenzív gyakorlásról szólt fuvolából és szolfézsból egyaránt. A Tisza Lajos körúti épületben kilenc évet töltöttem el, nagyon jóleső érzés visszatekinteni azokra az évekre. Hogy a kérdésre pontosabb választ adjak: az inspirációm az volt, hogy olyannal foglalkozzak, ami örömmel tölt el és amiben kifejezhetem az érzéseimet.
Mára még fontosabb feladatod van, hisz a fiatalokat vezeted a kultúra és a zene felé. Ez valahol nagy felelősség, hisz nem szabad elriasztani őket, attól, hogy valamikor belőlük is nagy művész legyen. Beszélgethetünk egy kicsit a munkádról?
A zenetanítás nagyon különleges a mai oktatási rendszerben, hiszen mi egyéni órákban dolgozunk a gyerekekkel. Ez lehetőséget ad a saját tempóban való tanulásra, a személyes kapcsolat kialakítására. Így jobban meg tudom ismerni a tanítványaimat, és úgy fordulok feléjük, ahogy a számukra a legjobb. Manapság sajnos nagyon ritka, hogy ilyen figyelmet tud kapni egy gyermek a tanárától. Nagyon örülök, amikor elmondják, hogy ezek az órák a napjaik fénypontjai. Hangszeres főtárgyat tanítunk egészen 6-7 éves kortól. A legidősebb tanítványom pedig középiskolában tizedik évfolyamon tanul. Így elég nagy repertoárt lefed a tanított anyag és a módszertani-pedagógiai palettám is színes. Fontos megemlítenem azt, hogy a munkám jelentős részét teszi ki az együttműködés mind a munkatársakkal, mind pedig a szülőkkel. Ásotthalmon rendszeresen együtt dolgozom az iskolai kórussal. Van, hogy fuvolán működök közre, van, hogy a tanítványaim beállnak egy közös produkcióba, illetve közösen állítjuk össze a műsorokat a kollégákkal. Ez a példa is jól mutatja azt, hogy a zenélést és az éneklést, nem lehet szétválasztani. Ezáltal a szolfézsra sem úgy tekintenek, mintha az egy „kötelező rossz” lenne. Most egy kicsit gondoljunk bele abba, hogy mekkora a felelősség a tanár számára, ha a szülő beíratja egy zeneiskolába a gyerekét. Ő megbíz minket azzal, hogy a hangszeres órákon egy erős benyomást adjunk a gyereknek, akarva-akaratlanul jelentősen meghatározzuk, formáljuk a jellemét. A tanszaki hangversenyeink, a karácsonyi műsoraink mindig családias hangulatban telnek. Vannak belső csoportjaink is, itt megosztjuk a fontosabb információkat, így egy színesebb képet kapunk egymásról, illetve személyesen konzultálunk, ha szükséges. Azt gondolom enélkül nem lehet „csinálni” a zenetanítást. Ha nem vagyunk megértőek a családi dolgokkal, vagy más iskolai elfoglaltságokkal szemben, hanem csak a követelményeket sulykoljuk, akkor az sokszor elrettentő. És nem feltétlen fog szárnyakat kapni a gyerek. Azt mondhatom, hogy nagyon jól megértjük így egymást a szülőkkel. Mivel én is tolerálok, így ők is jobban megértik, elfogadják a váratlan helyzeteket A munkám leginkább az egyensúlyozásról szól. A szakmai elvárások, a túlterhelt gyerekek, a szülők elképzelése és a kollégákkal való együttműködés adja a vázat, én ezt próbálom színes tartalommal, értékekkel megtölteni.
Mint említetted, nagyon könnyű egy gyermeket elrettenteni a zenétől, ha túlterheled. Zenetanárként, milyen eszközök vannak arra, hogy kibontsd a növendékeid tehetségét?
Úgy vélem, hogy a tehetség felismeréséhez a nyitottság és a figyelem az, ami a legfontosabb. Ha valakiben érzem azt a bizonyos pluszt, úgy készülök az órákra, hogy minél intenzívebben ki tudjon bontakozni. Szerencsére elég sok lehetőségünk van a tehetséggondozásra. Az ilyen gyermekeknek egy kicsit komolyabb tananyagot választok, jobban bíztatom a gyakorlásra, hisz így tud csak fejlődni a technikája. Egy kevésbé tehetséges gyermeknél más céljaink vannak az órán, az élményszerűség és a kamarazene kap nagyobb szerepet. Az is gyakran előfordul, hogy egy eleinte nem annyira ügyes tanítvány később a tanszak húzóerejévé válik. Én magam is ilyen voltam. Ezért hangsúlyozom, hogy nem kategorizálok, nem skatulyázok. Bárkiből bármikor lehet jó zenész, ha épp „úgy állnak a csillagok” és persze megvan a kellő alázat és munkamorál. A tehetséges tanulók kibontakozásának fontos mérföldkövei a különböző iskolák által szervezett versenyek. Legutóbb a III. Országos Kreatív Fuvolaversenyen vettünk részt egy tanítványommal, ami rendhagyónak mondható, hiszen itt különböző művészeti ágakat kapcsoltak össze egy fuvolaversenyen belül. A felkészülés zenei része úgy zajlott, hogy egy etűdöt kellett gyakorolni és felvételre feljátszani. Ezek a kevésbé népszerűbb részei a zenetanításnak, mert nem annyira dallamos és nehezebb technikájú zenei gyakorlatok. Ehhez nekünk kellett kiválasztani egy történetet. A tanítványom írt egy mesét hozzá, ami a pillangóról és a méhről szólt. Ezek után azt kellett kitalálni, hogy a történet részei az etűd mely részeihez tartoznak. Kértek még legfeljebb három művészeti alkotást, ami a mi esetünkben három akvarell festményt jelentett. A legvégén egy videót vágtunk össze. Itt a tanítványom a saját szavaival elmondta a mesét, majd eljátszotta hangfelvételre az etűdöt és a festményeket bevágtuk a megfelelő helyekre. Ez egy nagyszerű kezdeményezés, mert nem csak azt várták el, hogy a fuvolán tökéletesen „történjen” minden, hanem egy sokkal szélesebb dolgot ölelt magába. Ennek a versenynek a tanulsága számomra a szemléletformálás. Rengeteget lehetne beszélgetni arról, hogy egy nehéz technikai dolog mögött milyen zenei gondolat, többlettartalom áll.
Ne becsüljük alá a gyermeki fantáziát és muzikalitást, sokszor nagyon jó megérzéseik vannak ösztönösen. Az ilyen jellegű gondolkodásra érdemes minél fiatalabb korban rászoktatni a gyerekeket, hiszen így válhatnak érző és értő hangszerjátékossá. Vannak tanítványaim, akik nagyon nyitottak erre, viszont vannak olyanok is, akiket csak maga, a fuvola érdekel. Itt is alkalmazkodni kell hozzájuk. Hiszem azt, hogy minden egyes gyermek vagy osztály a saját maga módján fogja megtalálni útját és célját, és nem pedig egy szigorúan lekorlátozott, előre meghatározott mederben. A tanári munkában fontos az, hogy tudjunk változtatni, újra tervezni. Ez nem csak erre igaz, hanem az életre is.
A fuvolával szólóban, de zenekarban is csodálatos dolgokat lehet művelni. Mégis mennyire nehéz elsajátítani a hangszer technikáját?
Nyilván abban nincs sok tapasztalatom, hogy más hangszert mennyire nehéz tanítani a kezdeti szakaszban. Nehéznek nem mondanám, inkább nagyon sok türelmet igényel. Főleg az első időszak, mire valaki magabiztosan meg tudja szólaltatni. Általában pár évig furulyáznak előtte a gyerekek, de itt sokkal nagyobb támaszra, levegőre van szükség. A fuvola az egyik legjobban levegőigényesebb hangszer. A megszólaltatása úgy működik, hogy elfújom a hangszer fölött a levegőt, aminek egy kis része kerül a csőbe, hogy kialakuljon a hang. A nagyobb rész pedig kárba vész, különösen rossz szájtartással és technikával. Ebből is jól látható, hogy inkább a légzéstechnikát és hangképzést nehezebb megtanítani, ami a fuvolához nagyon fontos. Ilyenkor mindig folyamatos figyelemre buzdítom a tanítványaim, mert ha csak egy picit is arrébb mozdítja a száját, akkor az is lehet, hogy nem szólal meg a hangszer. Ha átlendülünk a kezdeti fázison, rendszeres gyakorlással egy nagyon szépen művelhető hangszer lesz.
Ha valaki azon gondolkodik, hogy szeretne elkezdeni hangszeren tanulni, tudnád valamivel biztatni a fuvolára?
Úgy gondolom, hogy minden hangszernek meg kell érinteni az embert ahhoz, hogy örömmel játsszon rajta. Nem biztatnék senkit fuvolára „csak úgy”. Viszont, ha megérinti az, amit képvisel a fuvola, az már más kérdés. Számomra légies és éneklő hangszer, mondhatni tündéri. Nagyon hasonlít az emberi hanghoz, jó érzés úgy megszólaltatni, mintha énekelne az ember. Ugyanakkor egészen virtuóz módon is lehet rajta játszani igen nagy intenzitással. Emiatt sokoldalú és széles a repertoárja van mind kezdők és haladók számára. Nekem a kedvenc repertoárom elég különleges, ugyanis vagy a barokk zenét, vagy a 20. századi és kortárs zenét szeretem a legjobban. Vannak romantikus operákban is fuvolaszólók, amik gyönyörűek. És persze Mozart fuvolaversenyei is remekművek. Viszont Bach, Debussy és Bartók zenéjében tudok a leginkább elveszni. Kacsintgatok még az effekt jellegű játék felé is. Az Időfutárban is játszottam, ahol kétféleképp kellett fuvolázni. Itt elhangzottak Varázsfuvola részletek, amelyek át voltak hangszerelve, viszont nagyon sok effektzenét, vagy más néven gumizenét is játszottunk, ami úgy volt berendezve, hogy például amíg a forgószínpad ment, addig kellett játszani valamit. Ilyenkor pár hangból álló zenei témát variáltunk, improvizáltunk. Természetesen ezeket úgy csináltuk, hogy reagáltunk arra, ami a színpadon történt.
Nagyon jó modern lehetőségei vannak a fuvolának. Például amikor r betűt pergetünk a hang megszólaltatása közben, vagy egyszerre több hangot szólaltatunk meg. Ha nem tesszük össze az egész fuvolát, akkor is tudunk különböző hanghatásokat elérni. Izgalmas kísérletezés számomra, hogy akár egy színdarabhoz, vagy egy irodalmi alkotáshoz hogyan tud illeszkedni egy ilyen „zajzene”. Jövőbéli terveim között szerepel, hogy egy felolvasóest alá fuvolás improvizációkat szerkesszek. Nyáron szeretnék ezzel is foglalkozni, de most teljesen lefoglal a tanév végi adminisztráció. Ezt azért is tartom fontosnak, hogy az emberek minél jobban el tudják érni a zenét. Így kicsit azokat a kereteket is ki tudjuk tágítani, hogy vannak a hivatásos zenészek, illetve a könnyűzenészek. Én pedig úgy vélem, hogy csak zene van és ember, aki zenével foglalkozik. Az, hogy ki milyen műfajt fogad be, és ad elő az rengeteg mindentől függ, de erre most nem is térnék ki jobban. Véleményem szerint a klasszikus zenészeknek az (is) a feladata, hogy gondolkozzanak azon, hogy hogyan tudják minél szélesebb körnek átadni az általunk képviselt értékeket. Tapasztaljuk, hogy a koncertlátogató korosztály a jövőre tekintve nem épp örvendetes. Ezért is fontos dolog az, hogy ilyenben gondolkodjunk.
Munkád mellett folyamatosan képzed magad, rengeteget gyakorolsz. Számos koncerten hallhatták már játékodat. Úgy gondolom, erről is érdemes beszélgetni.
A legutóbbi sikerem az a Dombóváron rendezett, országos tanári versenyen való részvétel volt. Ott Bach e-moll szonátát játszottam egy zongorista kollegámmal, Kerpics Mátyással, illetve Popp Rigoletto fantáziáját, ami különböző operadallamoknak volt a virtuóz kidolgozása. A felkészülés nagyon komoly gyakorlást, önfegyelmet és teherbírást igényelt, sokat fejlődtem és tapasztaltam ezáltal. Mórahalmon nemrégiben volt egy templomi Bach koncertünk, amivel csatlakoztunk az országos Bach Mindenkinek Fesztiválhoz. A barokk mester nagyszerű műveinek szélesebb körben való megismertetése már régóta szívügyemen. Hiszem, hogy a lélek felemelése a zene által semmi mással nem pótolható. Nagyon nagy öröm volt számomra, hogy sokan eljöttek a hangversenyre. Itt én is játszottam fuvolán szólóban és kamarában is, valamint több kollégámat is a színpadon tudhattam. A koncertekhez készítek műsorismertető szövegeket, amiket én olvasok fel. Így a házigazdája is vagyok ezeknek az eseményeknek. A lassú és hangos beszéd eleinte nagy kihívást jelentett számomra, viszont ma már könnyedén és örömmel konferálok. Ilyenkor a hallgatóság információkat kap a művekről, amik megfelelő kontextusba helyezik és hangulatilag előkészítik a felcsendülő zenedarabot. Törekszem arra, hogy olyan támpontokat adjak, amik az értő zenehallgatást segítik. Úgy látom a fiatal generáción, hogy hallgatja a zenét, csak sokszor nem tudja azt, hogy mit hallgat, mire figyeljen. Ha segítséget adunk a hallgatóknak, nekünk is eredményesebb a koncerten való játékunk, hiszen így könnyebben kialakul a személyes kötődés a zene iránt. A szakmai céljaim egyik meghatározó eleme, hogy értő zenehallgatókká váljanak a fiatalok. Nyilván ezt nagyon sok fórumon el lehet érni. Én azt szeretném, hogy kialakuljon egy kíváncsi és aktív koncertlátogató közönség.