Mint arról már beszámoltunk, Tiszaszigeten egy 21. századnak megfelelő tornacsarnokot használhatnak az egyházi iskola tanulói. Ennek átadására ez év január 20-án került sor. Nacsa Tamás az iskola főigazgatója, kivette a részét a munkából. Szeme előtt csak az lebegett, hogy egy ilyen régi álommal gazdagodjon a település. Vele beszélgetett a nehézségekről, jövőbeli terveikről a Szeged a Mindenem hírportál.


Egy családi házat sem könnyű felépíteni, nemhogy egy ekkora létesítményt. Ferenczi Ferenc polgármesterrel karöltve azon voltak, hogy ez a beruházás megvalósuljon. Mikor indult az egésznek a gondolata?

2017 az egyházi intézmények részére lehetőség nyílt egy pályázat beadására sportcsarnokkal kapcsolatban. Egy ilyen létesítmény már nekünk is régi vágyunk volt, úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Összegyűjtöttük a pályázathoz szükséges adatokat, illetve azt is meg kellett indokolni
szakmailag, hogy miért van rá szükség. Ezt követően nyújtottuk be. Meglepően sokan szerettek volna, hisz legalább huszonegy intézmény adta be a pályázatát. Ezeket sorrendbe helyezték, és nagy öröm volt számunkra, hogy sikerült belekerülni, és meg is tudtuk nyerni.

A pandémia megváltoztatta a terveket

2019-ben kiírásra is került a megvalósítás, egy budapesti tervezőiroda nyerte meg a tervezés jogát. Mivel ezekben az években az építőipar árai az egekbe szálltak, ezeket a terveket már nem lehetett megvalósítani. Mivel több pénzünk nem volt, a tartalmat kellett minél inkább szűkíteni. 2023-ban járt le a határidő, ami a megvalósítást illette. Ha szerettünk volna egy létesítményt, tartalmat kellett csökkenteni. Ópusztaszeren épült egy kisebb csarnok, annak a tervei lettek adaptálva Tiszaszigetre. Ekkor már csak egy évünk maradt arra, hogy mindent meg tudjunk valósítani. Sikerült egy olyan vállalkozót találni, aki anyagilag is megfelelt, illetve tudta tartani az éves határidőt. Aki nem látta, annak úgy kell elképzelni, hogy 2022 őszén még egy szűz terület állt a csarnok helyén.

Szükség volt az áldozatos munkára is

Azzal is szembesülni kellett, hogy előkerültek olyan dolgok is, melyek a tervrajzon nem szerepeltek. Volt, hogy kiderült az, hogy szükség lenne még egy csatornára. Nem volt más választásom, elmentem és megcsináltam. Itt természetesen nem nagyobb munkára kell gondolni, hanem azokra, melyeket a kivitelező már nem vállalt, hisz neki pontosan le volt írva, hogy mit kell csináljon.

Többféle sportolási lehetőség a cél

A tornacsarnok elsősorban a gyermekek részére épült, hisz a mindennapi testnevelésórákat szolgálja.Emellett minél több sportegyesülettel szeretnénk megegyezni, hogy bérleti díj ellenében, használják ezt a termet. Ezáltal lehetőséget tudunk biztosítani Tiszaszigeten többféle sportág művelésére. Mivel jelenleg csak futball van, emellett jó lenne kosárlabda, dzsúdó is. Többféle szakosztályba gondolkodom, melyek szegedi szakosztályok. Ha ide tudom őket csábítani, akkor előnyt jelent a mi gyermekeinknek is, hisz tudnak hozzájuk csatlakozni. Ha még esténként marad szabad kapacitás, a lakosság is tudja majd használni.