A Mutasd a könyvespolcod! legújabb epizódjában Szabados Ági Vonnák Diánához látogatott el, aki otthonát – könyvespolcával együtt – Budapest és Skócia között osztja meg.
Az író, antropológus első kötetével elnyerte a MARGÓ-díjat, majd a MasterCard Alkotótárs ösztöndíját. A disszertációja miatt évekig Ukrajnában végzett terepmunkát, és jelenleg is egy rendkívül érdekes és főként
hasznos kutatásban vesz részt, amely az ország épített örökségének megőrzését célozza a háborús körülmények között.
Látlak című novelláskötetének középpontjában is az utazás áll, Diána a szövegeivel azonban azt a mágiát szeretné átadni, amelyet számára jelent az olvasás. Ezt a mágikus erőt ő már tinédzserként megtapasztalta, szabadidejét is gyakran töltötte azzal, hogy antikváriumokban üldögélt, később, ógörög szakos egyetemistaként pedig még a legeldugottabb antikvitásokat is felkereste, hogy kincsekre bukkanjon.
Szabados Áginak és vele együtt a Mutasd a könyvespolcod! nézőinek izgalmas olvasmányokat ajánlott, ez az epizód azonban nemcsak az említett könyvek miatt érdekes és sokrétű, hanem mert Ukrajna múltjáról és jelenéről is sokat megtudhatunk egy kulturális szakember szemszögéből, aki sok szálon kötődik az országhoz – nemrég az ő fordításában és válogatásában jelent meg a kortárs ukrán költő, Szerhij Zsadan versválogatása is Harkiv Hotel címmel.
A könyveken és az irodalmon túl is sokat ad ez a beszélgetést: elgondolkodtat a körülöttünk zajló eseményekről és önmagunkról mint emberekről is. Ennél többet talán egy író-antropológus sem kívánhat.
A beszélgetés itt tekinthető meg: www.youtube.com/watch?v=HKoPVgIxo-8