Egy év alatt megduplázzuk a gyermekek után járó adókedvezményt – mondta Gulyás Gergely a mai Kormányinfón.

Mint fogalmazott, hat százalékos nyugdíjelemelés volt, és jövőre az értéknövekedés is biztosítható. A bérmegállapodásról elmondta, két év alatt 40 azázalékos béremelkedés várható. Kiemelte: a kormányzat is hozzájárult ahhoz, hogy a megállapodás megszülessen, ami a közterhek emelkedését nem tartalmazza. Jelezte, a minimálbérhez és a garantált bérminimum biztosítása része a költségvetésnek.
Gulyás Gergely arról is beszámolt, hogy a vidéki otthonfelújítási program a kistelepülésen élőknek lesz elérhető, 50 százalékos állami támogatással 6 millió forintig lehet igényelni. A munkáltatói támogatás a lakhatásra havi 150 ezer forint lehet. Az 5 százalékos lakásfelújítási hitel a bankok által garantált lehetőség, a kormány arra biztatja a bankokat, hogy a feltételek módosításával szélesebb körben lehessen igénybe venni azt.
Azt is bejelentette, hogy újabb hat hónappal meghosszabbítják a kamatstopot, ez azonban a családok kamatterheit nem növelheti.
A Demján Sándor terv kapcsán elhangzott, a tőkehitel és kamattámogatások terén a programok részleteiről a Kereskedelmi és Iparkamarával egyeztet Nagy Márton miniszter. Jövőre ez a program 1400 milliárd forintot juttat a gazdaságba.
További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.