A kormány továbbra is mindent megtesz azért, hogy októberre-novemberre egy számjegyűre törje le az inflációt. Az online árfigyelő és a kötelező heti akciók zsugorítják a pénzromlást. Ha az unió nem hosszabbítja meg az ukrán gabona behozatali tilalmát, Magyarország saját hatáskörben megteszi ezt – hangzott el a Kormányinfón.

MTI/Kovács Tamás
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, egyértelműen sikeresnek értékelik az augusztus 20-i ünnepséget, minden eddiginél nagyobb fény- és tűzijátékát. A háromnapos rendezvénysorozaton naponta több tízezren, a tűzijátékon több százezren voltak kint – árulta el a szerdai kormányülésen elhangzottakat ismertetve. Fennakadás nélkül, rendben zajlottak az ünnepi programok, ami külön kiemelkedő annak tükrében, hogy sok rangos külföldi delegáció érkezett hazánkba – mondta. Az állam születésnapjának rendezvényei méltóak voltak a több mint ezeréves Magyarországhoz. – emelte ki.
Sikerként értékelte azt is, hogy több mint 350 ezer jegyet adtak el az atlétikai vb-re, s múlt vasárnap több mint 60 ezren voltak kint, illetve az utolsó napokra már nem lehet jegyet kapni. Nagy öröm, hogy Halász Bence révén magyar érem is született. Bebizonyosodott, Magyarország képes nagy rendezvényeket lebonyolítani, Budapest kiváló házigazda – hangsúlyozta.
Kevésbé örömteli hír, hogy a háború elhúzódni látszik, a frontvonalak hónapok óta ugyanott húzódnak, naponta százak, ezrek halnak meg. A magyar kormány kitart amellett, hogy azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség. A háború negatív hatással van Európa gazdaságára, az inflációra is. A kormány továbbra is azért küzd, hogy mihamarabb, akár október-novemberre egy számjegyűre csökkentse az inflációt. Háborús helyzetben is megvédtük a munkahelyeket, a legfontosabb célt így elértük – ismertette.
Azt a célt el tudták érni, hogy háborús helyzetben is megvédték a munkahelyeket, munkanélküliség helyett munkaerőhiány van. Az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, erre az idei évben is jó esély van. Jó hír, hogy összességében az idei évben is reálbérnövekedés várható – fűzte hozzá.
A magyar kormány kezdeményezi, hogy szeptember 16-a után is hosszabbítsa meg Brüsszel az ukrán gabonára vonatkozó behozatali tilalmat. Ha ezt nem teszik meg, Magyarország újra nemzeti intézkedéseket vezet be, hogy megvédje a mezőgazdaságát – mondta el. Mindezt azzal indokolta, hogy amennyiben megszűnik a mostani tilalom, akkor szétveri a magyar piacot a beáramló gabona, évente összesen 3 tonnával kellene számolni, ami ráadásul rosszabb minőségű.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arról beszélt, már látszik, hogy az infláció elleni harcban és az élelmiszerárak letörésében is hatékony eszköz az online árfigyelő és a kötelező heti akciók bevezetése is. A fokozódó árverseny zsugorodó inflációt jelent – mutatott rá. Mint ismertette, az elmúlt másfél hónapban 62 termék kategória közül 52 esetben csökkentek az árak, ennek 1,8 százalékos inflációcsökkentő hatása lehetett. Mint mondta, 722 üzletet vizsgáltak, ebből 70 üzletnél találtak kifogást. 102 jogsértés történt. A leggyakrabban az volt a kifogás, hogy nem tüntették fel az árcsökkentést. A kormányhivatalok összesen 25 millió forint bírságot szabtak ki. Kitért arra is, hogy indulása egymillió 200 ezer ember látogatta már ezt a rendszert, tehát aktívan használják az emberek. Leggyakrabban a csirkemell, a cukor, a tej a tojás és az olaj szavakra kerestek rá. A rendszert hamarosan tovább fejlesztik, a 62 kategóriát bővíteni fogják olyan irányba, ahogy arra az emberek igényt tartanak.
A Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat 3 millió dollárt, azaz 1 milliárd forintot kapott a Soros-alapítványtól – hangzott el. Gulyás Gergely szerint nincs ezen meglepő, de minden külföldi támogatással el kell számolni. A baloldal sajnálatos módon továbbra is adós azzal, hogy elszámoljon a külföldi pénzekkel, finanszírozással – szögezte le. Hozzátette, felvethet nemzetbiztonsági kockázatokat is, hogy az önkormányzatok külföldi pénzt kaptak, de az átláthatóság szempontja a legfontosabb, a baloldal pedig máig nem számoltak be róla, kitől, honnan érkeztek a külföldi milliárdok, kik tudták megvásárolni a magyar baloldalt, kinek kötelezte el magát a választási kampányban a baloldal, hogy ha hatalomra jut, akkor az ő érdekeiket fogja kiszolgálni.
Magyarországnak óriási reklám, hogy a világ harmadik legnagyobb sportrendezvényének házigazdája, s az elmúlt négy évtized egyik legszínvonalasabb atlétikai világbajnokságát zökkenőmentesen bonyolítja el – vázolta Gulyás Gergely.
Napi átlagban 420-an kísérletek meg idén illegális határátlépést. Ha nem lenne kerítés, és nem tudnánk megvédeni a határt, több mint 150 ezren jutottak volna már be idén Magyarországra, ez jól mutatja, milyen óriási nyomás van hazánkon és Európán – fejtette ki egy sajtókérdésre felelve.
A magyar gáztározók 88 százalékos töltöttségen állnak, a lakossági gázfogyasztást tekintve ez 219 téli napra lenne elegendő, vagyis nagyon jól állunk – árulta el a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Újságírói kérdésre megismételte: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy reálbéremelkedés legyen. Mint mondta, inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, erre az idei évben is jó esély van. Az iskolakezdés kapcsán a miniszter úgy fogalmazott: bár a gyermekek száma csökkent, a tanárok száma összességében elegendő, ilyen értelemben tanárhiány nincs.
A kormány nevében Gulyás Gergely üdvözölte Novák Katalin köztársasági elnök kijevi és kárpátaljai látogatását, majd reményét fejezte ki, hogy a kárpátaljai magyarság jogfosztottsága meg fog szűnni.
A baloldal augusztus 20-a ellen indított támadására reagált úgy reagált: ez egy olyan nemzeti ünnep, amiben eddig közmegegyezés volt. Ebben megegyezik a véleménye Donáth Anna momentumos politikussal is. Ezek nem voltak soha átpolitizált rendezvények, ezek mögött közmegegyezés állt. Az a jó, ha ezt sikerül megtartani – fogalmazott.
Azt is kiemelte: a pedofíliával kapcsolatban nincs bocsánat és türelem, ez a kormányzat politikája.
Arra a kérdésre, hogy lehet-e számítani a következő hónapokban bármiféle kormányátalakításra, Gulyás Gergely határozott nemmel válaszolt.