Még dolgoznak az érintett tárcák a részleteken, vagyis egyelőre kialakítás alatt áll a támogatás igénybevételének formája, módja – ezt válaszolta az Igazságügyi Minisztérium a hvg.hu kérdésére, amikor arról érdeklődtek, mik a diákok ingyenes jogosítványszerzését érintő pontos kormányzati terv részletei.
Arról már beszámoltunk, hogy a kormány azzal egészítené ki a a szakképzési és a köznevelési törvényt, hogy „az állam ingyenesen biztosítja a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását.”
A részletszabályok ismerete nélkül nem teljesen egyértelmű, hogy ez mit takar a gyakorlatban, de alapvetően arra lehetett belőle következtetni, hogy szinte ingyen szerezhetnek majd jogosítványt a fiatalok.
Ezt az Igazságügyi Minisztérium most tulajdonképpen megerősítette a hvg.hu-nak.
Mint írták, a jövő ősszel induló tanévtől ingyenessé válhat a jogosítvány megszerzése a középiskolában és szakképző intézményekben tanulók számára, de a támogatás igénybevételének formája, módja kialakítás alatt áll az érintett tárcák részéről.