A Magyar falu program a valós igényekhez igazodik, mert a szükséges fejlesztéseket maguk az érintettek jelölik meg – mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.

Gyopáros Alpár hozzátette: úgy igazodhat a leginkább a valós igényekhez a Magyar falu programban meghirdetett sok-sok támogatási célterület, ha a kedvezményezettek maguk jelölik meg azokat, és a támogatási lehetőségek közül az ötezer lélekszám alatti települések állítják fel a prioritási sorrendet is.
A kormánybiztos kifejtette: örül, amikor a helyszínen, személyesen találkozik a kedvezményezettekkel, a falvakban élőkkel, intézményi dolgozókkal, polgármesterekkel, amit azért tart fontosnak, mert a program elindítása, 2018 óta az volt a cél, hogy olyan programot hajtsanak végre, amelyet nem budapesti íróasztal mögött, hanem a falvakban élőkkel együtt írnak meg.