A tavalyi év után az elmúlt évtizedben az idén másodszor lépte át a tízmilliárd forintot biztosítók kárrendezése a viharszezonban; az elmúlt két év nyári időjárása majdnem annyiba került a társaságoknak, mint a 2016-2020 közötti öt év – összegezte elemzésében a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Fotó: Pixabay
A májustól augusztus végéig tartó viharszezonban az idén a biztosítók lakásbiztosítási szerződések alapján több mint 86 ezer bejelentésre 10,3 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek már ki, vagy tartalékolnak kárkifizetésekre. Ez 3 milliárd forinttal és húszezer bejelentéssel kevesebb, mint 2023 azonos időszakában. Ugyanakkor 2010 óta, amióta a Mabisz összesíti az erre az időszakra eső káradatokat, a tavalyin kívül csak a kiinduló, súlyos árvizekkel társított évben kellett mélyebben a zsebükbe nyúlniuk a társaságoknak – fogalmazott a Mabisz.
Megjegyezték, hogy a vizsgált tizenöt év alatt a lakásbiztosítási területen a káresetek összesített száma meghaladta az 1,68 milliót, a teljes kárösszeg pedig a 133 milliárd forintot. Ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás miatt az ipari létesítményekben, közintézményekben keletkezett rongálódások.
További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.