Az emberek a béke irányába tett erőfeszítéseket várnak, melyeket Orbán Viktortól kapnak meg.
A második Gyurcsány-kormány megalakulása óta tart az a politika, hogy a baloldal szemben áll a választók elvárásaival és akaratával a legfontosabb kérdésekben – mondta az Alapjogokért Központ elemzője az M1-en. Zila János hozzátette: most háborúpárti állásponton van a Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal, pedig a béke irányába tett erőfeszítéseket várnak el az emberek.
Az elemző felidézte, hogy amikor a második Gyurcsány-kormány 2006. június 9-én megalakult, a nyilvánosság még nem ismerte az őszödi beszédet, ám Gyurcsány Ferenc a kormányalakítás másnapján megszorító csomagot jelentett be. Ez „szöges ellentéte volt annak, amivel megnyerte a választást, hiszen adócsökkentéseket ígért” – fogalmazott. Adó- és rezsiemelések következtek, a gáz árát például harminc százalékkal emelték, a vállalkozásoknál új adó is megjelent, és emelkedett a társadalombiztosítási járulék – emlékeztetett Zila János. Mint mondta, ez „hidegzuhany volt, hiszen a választók pozitív bejelentést vártak”. Gyurcsány Ferencék „átverték a választókat, nem mondták el, milyen helyzetbe sodorták az országot” – fűzte hozzá az elemző.
Rámutatott: bár az őszödi beszéd csak szeptemberben került nyilvánosságra, a megszorítások miatt már jóval hamarabb elkezdett zuhanni a második Gyurcsány-kormány támogatottsága, illetve az MSZP népszerűsége, az SZDSZ pedig „ki is múlt”. A zuhanó támogatás „frusztrációt okozott a baloldal számára” – jegyezte meg. Azután, amikor az elégedetlenség az őszödi beszéd miatt „lángra lobbant”, és az emberek az utcára vonultak, „a kormányfő utasításának megfelelően” kemény fellépés, „rendőrterror” volt a válasz – fogalmazott. A baloldal támogatottsága azóta is alacsony, így a frusztráció most is megvan, amit jelez, hogy a közelmúlt tüntetései többször „erőszakba fulladtak” – fejtette ki Zila János.
Közlése szerint a baloldal elutasítottsága azóta is stabil, „nem tudnak kijönni ebből a spirálból”, sőt, „gerjesztik”, mivel nagyon fontos kérdésekben szembefordulnak az emberekkel. Például kiállnak a migránskvóta mellett és támogatják a háborút – mondta az elemző. Zila János hangsúlyozta, hogy a választók a félelmeikre megoldást várnak a vezetőiktől. Szerinte itt ragadható meg a különbség a két politikai oldal között és a háborúpárti álláspont az egyik oka annak, hogy már az elkötelezett baloldali szavazók is csak „kelletlenül támogatják Gyurcsányékat”.