A vízügy igényei szerint ezer katona azonnal bevethető az árvízi védekezésben, 24 órán belül pedig 4000 mozgósítható – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szeptember 16-án, hétfőn – közölte a Magyar Honvédség.

Fotó: Magyar Honvédség

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette, ezt a számot a területvédelmi tartalékosok bevonásával folyamatosan emelni tudják. A Magyar Honvédség készen áll, és segít a vízügynek, hogy megóvják az emberek életét, az otthonokat. A Magyar Honvédség helikopterei az árvízi gócpontok felmérésében segítenek, illetve a lánctalpas kétéltű járművek is rendelkezésre állnak – ismertette a miniszter.

„Miután 2013-ban sikerült, ez most is sikerülni fog. Össze kell fognunk, mindent meg kell tennünk” – jelentette ki, majd megköszönte a civilek munkáját, akik ahogy Neszmélyen, úgy a többi helyszínen is segítenek a homokzsákok töltésében. A Vízimolnár utca Neszmély egyik legnehezebben védhető része, itt reggel 8 órától építik a nyúlgátat a katonák.

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook  illetve Instagram oldalunkon.