A felhasználók pillanatnyi állapotához igazodó, a virtuális és kiterjesztett valóságban működő oktatási platformot fejlesztett a Zengo Kft. és a Szegedi Tudományegyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
A közlemény szerint a kétéves projekt során olyan platformot fejlesztettek, amely a kereskedelmi forgalomban is elérhető VR-eszközök szenzoradataira építve képes a felhasználói állapot és reakció elemzésére. A rendszer alkalmas arra, hogy a szimuláció végrehajtása közben keletkező adatok alapján következtetéseket vonjon le a felhasználó aktuális érzelmi és mentális állapotára, például stressz-szintjére vagy nyugalmi állapotára, valamint a tréning egészére vonatkozóan részletes minősítést készítsen.
A 667 millió forintos projekt költségeiből 457 millió forintot fedezett vissza nem térítendő támogatás. A munka során elkészültek azok a mesterséges intelligencia alapú előre jelző modellek és algoritmusok, amelyek a szenzoradatokból származó információkat az oktatási folyamat adaptív alakítására használják fel.
A 2006-ban alakított Zengo Kft. egyedi fejlesztésű oktatási keretrendszerek és a hozzájuk kapcsolódó saját gyártású oktató videók és animációk készítésével, interaktív múzeumi attrakciók teljes körű kivitelezésével foglalkozik, valamint digitális megoldásokat fejleszt üzleti ügyfeleknek.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint egy magyar magánszemély és egy oktatástechnológiai vállalkozás tulajdonában álló Zengo Kft. foglalkoztatotti létszáma 51. A cég tavaly az előző évhez képest több mint 16 százalékkal, 754 millió forintra növelte nettó árbevételét. A vállalkozás 2024-ben 63,6 millió, tavaly 1,466 millió forint adózott eredményt ért el.
További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com