Újabb állomásához érkezett az I. világháborús örökségápolás fejlesztéséről szóló nemzetközi program, amelyben szlovén, olasz, belga, lengyel és szlovák partnerekkel közösen vesz részt Mórahalom Önkormányzata és a szegedi Meritum Egyesület, a budapesti HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a temesvári Várbástya Egyesület. Az Interreg Central Europe pályázati program keretében zajló „GOV4PeaCE” elnevezésű projekt szakmai napot rendez október 2-án, a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának dísztermében, hogy a belga, szlovén és magyar örökségápolási modellek tapasztalatait összevessék a szakemberek.  

„Az I. világháború kulturális örökségének megőrzése és hasznosítási lehetőségei” című szakmai programon Belgiumot Jean Baptiste Hintjens, az In Flanders Fields Museum (Ieper, Ypres, Ypern) munkatársa képviseli. Ypres az a település, ahol az első világháború első gáztámadása történt. Amellett, hogy be fogja mutatni az első világháborús örökségápolás belga gyakorlatát, ő lesz a szinkrontolmácsolt workshop moderátora is.

A Meritum Egyesület elnöke, Murányi Gábor, a mintegy másfél éve zajló GOV4PeaCE projekt magyar szempontból fontos tevékenyégeit ismerteti a résztvevőkkel, mint például az előkészítés alatt álló, az első világháború szegedi nevezetességeit bemutató, digitális túraútvonal. A szlovén vezető partner képviseletében Vesna Kozar és Alen Alexander Klaric a projekt eddigi eredményeit foglalják össze.

A közös műhelymunka célja, hogy megismerje az első világháborús magyar örökségápolás gyakorlatát, tapasztalatait és beépítse abba a modellbe, amely az első világháború emlékezetápolásának nemzetközi szintű összehangolására jön létre ennek a projektnek a keretei között.

A rendezvényre a nemzetközi együttműködésben résztvevő partnereken kívül az emlékezetőrzésben érdekelt szervezetek képviselőit is meghívták a szervezők: múzeumi szakemberek, levéltárosok, civilek, önkormányzati szereplők, az államigazgatás, az örökségvédelem és a katonai igazgatás képviselői mellett számítanak a turisztikai szakemberek valamint pedagógusok jelenlétére is. A határon túlról, Temesvárról és Aradról érkeznek szakemberek a workshopra, még a cs. és kir. 33. aradi gyalogezred román nemzetiségű hagyományőrzőinek érkezése is várható.

A műhelymunka 2025. október 2-án, 12 és 16 óra között zajlik majd az SZTE Rektori Hivatalának dísztermében, amelyre várják a sajtó munkatársait is! Interjúk készítésére az esemény kezdete előtt, valamint a kávészünetben lesz lehetőség.

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minketFacebook illetve Instagram oldalunkon.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet
Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com