Gaetano Donizetti egyik legnépszerűbb vígoperája, a Don Pasqualeismét látható Szegeden: december 19-től Toronykőy Attila rendezésében, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház énekkarának közreműködésével várja a nézőket, címszerepben a Magyar Állami Operaház magánénekeseivel, Cseh Antallal és Kálmán Péterrel.

„Vannak olyan darabok, amelyek mindig visszakerülnek egy operát játszó színház repertoárjába, ilyen a Don Pasquale is” –kezdte az olvasópróbát Barnák László főigazgató. Kitért arra is, mennyire intenzív munkában van az operatagozat az évad kezdete óta: múlt pénteken mutatták be a Jancsi és Juliska című gyerekoperát, az énekkar pedig az Oltalomkeresőkben működik aktívan közre, miközben hamarosan elindulnak az idei harmadik operabemutató, a Falstaffpróbái is, „gyakorlatilag egymásnak adják a kilincsek az operát a Szegedi Nemzeti Színházban”.
Friss híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldara.
„Don Pasqualét mindig kell játszani” –erősítettemeg a főigazgató gondolatait a rendező, Toronykőy Attila. Szerinte ez a produkció maximálisan alkalmas arra, hogy napjainkban játszódjon, annak ellenére, hogy klasszikus előadásra számíthat a közönség. A szövegkönyvet ezért, a könnyebb beleélhetőség kedvéért, némileg átírták –például az istállóban álló lovak helyett garázsban sorakozó luxusautókat említenek.
A történet látványos díszletben, karakteres jelmezekkel elevenedik meg, egy hamisítatlan „vérbő, olasz darab” várja a nézőket. Az előadás zenei vezetője és egyik karmestere Pál Tamás,ami azért is örömteli feladatszámára, mert ötven éve kezdte meg szakmai pályafutásáta Szegedi Nemzeti Színházban. Akészülő produkcióban tehetséges, fiatal énekesek is lehetőséghez jutnak, így örökíti tovább a szegedi teátrumaz operajátszást az új generáció tagjaira, a nagy elődökkel karöltve.
További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com